Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Befejeződött a nagy rendszerek átalakítása + videó

Egy csoda részesei vagyunk, 2010-ben ugyanis sokan még úgy vélekedtek, hogy hasonló úton vagyunk, mint Görögország – mondta Kósa Lajos csütörtökön a Hír Tv Rájátszás című műsorában.


Dátum: 2012-06-15 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181784
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:15.640446, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Kósa Lajos a Hír Tv Rájátszás című műsorában

„Teljesen új konstrukcióban fogalmaztuk meg, hogy mit gondolunk az országról, ez pedig sok előremutató lépést hozott – mondta, kiemelve többek között a gyermekek utáni adókedvezményt. – Ezt vessük össze a 2006–2010-es ciklussal, amikor még a miniszterelnök is lemondott. Köszönet a magyar embereknek, hogy együtt dolgoznak, hogy kivezessük az országot onnan, ahova a szocialisták juttatták.”

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, hogy az egyszerű közvélemény-kutatásoknál mélyebb elemzések kellenek az ország vezetéséhez, ilyen többek között a szociális konzultáció is. Rogán Antal korábbi kijelentésére reagálva pedig elmondta: eddig a nagy rendszerek átalakításán keresztül foglalkoztak az átlagemberek problémáival, most már lehetőségük lesz a kevesebbeket érintő ügyeket is megoldani.

A teljes cikket az MNO-n olvashatja.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1440, 'source_type': 'media', 'source_id': 8904, 'target_type': 'article', 'target_id': 118747, 'relation_type': 'describes'}