Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újabb százötven munkahely a mezőgazdasági feldolgozóiparban

Az átalakuló fogyasztói szokások miatt egyre fontosabb a húsipari cégek alkalmazkodóképességének növelése, erre jó példa a Surjány-Hús Kft. nettó 1,3 milliárd forintból készült új utóérlelő és szárazáru üzeme – jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter a cégnél tett pénteki látogatása során, Törökszentmiklós-Surjányban.

Dátum: 2012-06-15 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181800
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:21.892193, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Fazekas Sándor hozzátette: a beruházás nem csupán a Jász-Nagykun-Szolnok megye legjelentősebb húsipari cégének számító vállalkozás versenyképességét javítja, 150 új munkahelyet is teremt a térségben. A miniszter jelezte azt is, hogy az ágazat fejlődésének elősegítése érdekében a kormány hamarosan újra áttekinti a hazai húsipar helyzetét.

Az alapanyag-ellátás javításához az állatállomány növelésére is szükség van – közölte a tárcavezető, aki úgy vélte: meg kell duplázni a sertések jelenlegi számát ahhoz, hogy Magyarország állattenyésztése és élelmiszeripara visszafoglalja egykori pozícióját Közép-Európában.

Kapcsolódó elemek