Kovács Pál: Hazánk számára kedvező kompromisszum született
Kovács Pál klíma- és energiaügyi államtitkár értékelése szerint Magyarország számára kedvező kompromisszum született az uniós energiahatékonysági jogszabályról az Európai Parlament és az EU-tagországok kormányait képviselő Tanács között.
Dátum: 2012-06-15 17:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181808
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:24.846544, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az energiaügyekben illetékes miniszterek pénteki luxembourgi találkozóját követően a magyar delegáció vezetője az MTI-nek nyilatkozva megerősítette, hogy a megállapodás keretében elfogadták a többéves uniós pénzügyi keret épületenergia-hatékonysági célú támogatásaival kapcsolatos, innovatív finanszírozási mechanizmust tartalmazó magyar javaslatot. Így 2014 és 2020 között mintegy 210 milliárd forintnyi összeg épülhet be aktív forrásként az említett célra, ami nem tartalmazza a magántőke lehetséges belépését.
Kovács Pál emlékeztetett arra, hogy a jogszabály tárgyalását még tavaly az EU akkor soros magyar elnöksége kezdte el. Egyúttal gratulált a mostani, dán elnökségnek ahhoz, hogy eljutott a tárgyalások sikeres lezárásáig.