Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több mint 75 ezren üdülhetnek az Erzsébet-táborokban

Az Erzsébet-táborokban idén hárommilliárd forintból több mint 75 ezer ember üdültetése válik lehetővé - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton Budapesten egy tábornyitó rendezvényen.


Dátum: 2012-06-17 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181829
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:32.926320, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA miniszter hozzátette: sikeres program indul, hiszen sokan jelentkeztek az Erzsébet-táborokba, amely a Nemzeti Üdülési Alapítvány Erzsébet-utalvány programja. Ebben az évben kétmilliárd forint jut szociális üdültetésre, további egymilliárd forint pedig gyermeküdültetésre. A program célcsoportját az idősek, a szociálisan nehéz helyzetben lévők, a határon túli fiatalok, a tehetséges fiatalok, valamint a gyermekek, különösképpen a gyermekjóléti intézetben élők adják - hangsúlyozta Balog Zoltán. Hozzátette: a visszajelzések alapján már csaknem tízezer gyerek és sok idős ember jelentkezett.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az Erzsébet-utalvány lényege, hogy a hasznot, a közvetítési díjat mind visszaforgatják a szociális szférába, így aki az Erzsébet-táborokban üdül, másokon is segít - fogalmazott a miniszter. A tárcavezető álláspontja szerint kulcskérdés az együttélés gyakorlása, hiszen ha valaki már gyermekkorában találkozott más anyagi, illetve kulturális háttérből érkezőkkel, olyan pozitív élményeket szerezhetett, hogy később már nehezebb szembefordítani a másik emberrel. Ez a táborok célja - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A program azonban nem csak a nyári szünetről szól, hiszen üdülésre jövő tavaszig lehet igényelni forrásokat. A tárcavezető példaként említette, hogy hétvégenként is lehet a nagycsaládosoknak, hátrányos helyzetűeknek táborozni, akárcsak az iskolai szünetekben.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A miniszter egy újságírói kérdésre válaszolva elmondta: az Erzsébet utalvány felhasználási köre a jövőben bővülhet. A tervek szerint "ahol meg kell védeni a gyermeket a szülők költekezési szokásaival szemben", ott próbálják a kiegészítő juttatásokat Erzsébet-utalványban, kártyajellegű ellátás formájában eljuttatni a családokhoz.', '']

Kapcsolódó elemek