Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Balog: Forrásbővítést terveznek az egészségügy területén

A kormány jövő szerdai ülésén dönt arról, hogy milyen pótlólagos forrásokat találnak az egészségügy számára - mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter szombaton újságíróknak egy fővárosi rendezvényen.


Dátum: 2012-06-17 10:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181831
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:33.646749, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA tárcavezető hozzátette: még nem zárultak le a költségvetési tárgyalások, az egészségügy területén jelentős forrásbővítést terveznek. Mint elmondta: meg kell teremteni az egészségügyi dolgozók számára ígért béremelés fedezetét, s így a januárig visszamenőlegesen járó bérkiegészítést az ágazatban dolgozók augusztusig megkapják - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

További forrásokat forgatnak be a kórházak állapotának javítására és eszközbeszerzésekbe - fogalmazott a miniszter. Balog Zoltán egy kérdésre válaszolva azt mondta, egyetért azzal az elképzeléssel, hogy a nehezebb helyzetben élők segítése érdekében differenciálni kellene a családi pótlék összegét.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A gyógyszerkassza kapcsán közölte: jelenleg a költségvetés főszámairól tárgyalnak, és időben tesznek intézkedéseket, hogy a lehető legkevesebb betegnek jelentsen terhet ez a probléma. Balog Zoltán bejelentette: sikerült a gyógyszertáraknak a jövő évre 600 millió forintnyi pótlólagos támogatást szerezni, ezzel elsősorban a kis patikákat kívánják segíteni.', '']

Kapcsolódó elemek