Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"A stabilitás a legfontosabb szempontunk" + videó

Hazánknak a védelmi eszközeit kell megerősíteni, ennek egyik eleme az IMF-megállapodás – emelte ki Varga Mihály az EchoTV Heti mérleg című műsorában. A tárca nélküli miniszter emellett beszélt a jegybanktörvény módosításáról, a görög választásokról, valamint az eurózóna válságáról is.


Dátum: 2012-06-17 11:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181837
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:35.757755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály az Echo TV Heti mérleg című műsorában.

['\n\t\t\n\t\tA kompromisszum alapján a magyar kormány vállal egy önkéntes korlátozást, amely biztosítja az Európai Központi Bankot és a Nemzetközi Valutaalapot is arról, hogy amíg a jelenlegi jegybankelnök hivatalban van, nem növeli az alelnökök, illetve a monetéris tanács tagjainak látszámát – szögezte le. Ugyankkor Varga Mihály úgy fogalmazott, „technikai kérdésnek érzi” a jegybanktörvény körül kialakult helyzetet. Sokkal fontosabbnak érzem, hogy Magyarországnak rendelkezésére álljon az elővigyázatossági, készenléti hitelmegállapodás – tette hozzá.', 'A politikus a görög választásról szólva elmondta, Európa szempontjából a legfontosabb kérdés, hogy az euró sebezhetősége erősebb lesz-e vagy sem. Görögország befolyással tud lenni arra, hogy az unió gazdasága milyen irányba mehet tovább – mutatott rá.', 'Az eurózóna válságával összefüggében kiemelte: úgy látja, hogy a német politikusok nyilatkozatai egyfajta kétsebességes Európáról szólnak.\xa0 Varga Mihály úgy véli, a 2002 és 2010 közötti helyzet „messze lökött minket” az euróövezethez való csatlakozástól. Nekünk most a stabilitás a legfontosabb szempontunk – hangsúlyozta. Mint mondta, hazánknak a védelmi eszközeit kell megerősíteni, ennek egyik eleme az IMF-megállapodás.', 'A 2013-as büdzsé tervezetéről szólva Varga Mihály elmondta: a válság kellős közepén a biztos pontokat, a fogódzókat kell keresni, ennek a költségvetésnek éppen ez a szerepe.\xa0 Részben Brüsszel és az IMF felé igazolja azt, hogy a magyar gazdaság egy olyan pályán van,\xa0 ami radikálisan\xa0 eltér a korábbi évektől, és a hiányt nem növeli, hanem csökkenti – emelte ki. Befelé pedig az a legfontosabb üzenet, hogy a gazdaságunk már kész arra, hogy egy növekedési fázisba lépjen át – tette hozzá a miniszter.

']

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3127, 'source_type': 'media', 'source_id': 8915, 'target_type': 'article', 'target_id': 118797, 'relation_type': 'describes'}