Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Giró-Szász: Ez nagyon konzervatív számítás+videó

További tárgyalásokon dől el, hogy kiket érint majd, és milyen módon a 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalás lehetőségének megszüntetése. Erről Giró-Szász András kormányszóvivő beszélt az m1 Ma reggel című műsorában.


Dátum: 2012-06-18 09:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181852
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:41.228171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Giró-Szász András az m1 Ma reggel című műsorában

A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a 2013-as költségvetés sarokszámainak bemutatásakor mintegy 20 milliárdos megtakarításról beszélt, amely a közszférában dolgozók 62 éves nyugdíjkorhatár feletti munkavállalási lehetőségének megszüntetéséből származik.

A kormányszóvivő szerint a miniszter ugyanakkor világossá tette, hogy ez nagyon konzervatív számítás, hiszen sokkal többeket érint ez az esetleges intézkedés, mint amennyivel a költségvetés számol. Pontosan azért, mert azok a részmegállapodások, háttértárgyalások még előttünk vannak, amelyek rögzítik azt, hogy a közszféra mely szegmenseire és milyen módon lesz ez érvényes - fejtette ki Giró-Szász András.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2556, 'source_type': 'media', 'source_id': 8921, 'target_type': 'article', 'target_id': 118811, 'relation_type': 'describes'}