Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Az utolsó komoly akadály is elhárult a tárgyalások megkezdése elől"

Varga Mihály tárca nélküli miniszter egészséges kompromisszumnak nevezte azt a jegybank-törvényt módosító javaslatcsomagot, amelyet ezen héten nyújtanak be a parlamentnek, és amelynek elfogadása után elkezdődhetnek a tárgyalások a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval (EU) egy elővigyázatossági megállapodásról.


Dátum: 2012-06-18 11:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181855
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:42.389507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Varga Mihály az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában kijelentette: úgy tűnik, a mostani hétvégén sikerült lezárni azokat a megbeszéléseket, amelyek a jegybanktörvényre vonatkoztak, és sikerült előkészíteni azt a módosítást, amelyet a parlamentnek be tudnak adni. "Ezzel az utolsó komoly akadály is elhárul az elől, hogy a tárgyalásokat megkezdhessük" - emelte ki.

Az IMF-fel és EU-val folytatandó tárgyalásokat vezető miniszter elmondta: a korábban a parlamentnek benyújtott módosító javaslatot vissza fogják vonni, és helyette az új, a jegybank és az Európai Központi Bank (EKB) korábbi felvetéseit, és az IMF észrevételeit is magában foglaló módosítást fogják beterjeszteni.

['\n\t\t\n\t\tKiemelte: Orbán Viktor miniszterelnök egy olyan megerősítő levelet fog küldeni Brüsszelbe a monetáris tanács létszámának bővítésével és az új jegybankalelnök kinevezésével kapcsolatban José Manuel Barrosónak, az Európai Bizottság elnökének, amely arra vállal kötelezettséget, hogy a mostani jegybanki vezetés hivatalban maradásáig, 2013 márciusáig sem új alelnök, sem új monetáris tanácsi tagok jelölésére nem kerül sor.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Mint mondta,\xa0"hosszú időn keresztül ennél többet akartak a szakértői bizottságban, ami az EKB mellett működik". Úgy fogalmazott, sikerült olyan kompromisszumot elérni, amely azt tartalmazza, hogy törvénynek erre vonatkozó pontjai maradnak, bár itt a módosításba bekerül egy olyan pont, amely arról szól, hogy a monetáris tanács belső tagjainak arányát nem haladhatja meg több mint kétszeresével a külső tagok aránya.', 'Közölte, ha ezt a módosító-csomagot elfogadják, bízik benne, hogy\xa0már júliusban le lehet ülni tárgyalni.\xa0\xa0A hétvégén még az egyeztetések folytak, többször beszélt a jegybank elnökével, úgy tűnik, hogy a jegybank is partner lesz abban, hogy erről a közös kompromisszumról egy támogató levél szülessen - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Arra a kérdésre, hogy a görög választások eredménye hatással lehet-e a magyar kormány és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) közötti tárgyalásokra, azt válaszolta, "Szerintem nem, nem látok ilyen nagyon direkt összefüggést, természetesen az IMF nem egy korlátlan bank, ....ha onnan plusz forrásokat hívnak le más országok, az nyilván megnehezíti, hogy akár mi, akár más ország megállapodást tudjon kötni a valutaalappal." Hozzátette:" mi abban a helyzetben vagyunk, hogy egy olyan elővigyázatossági megállapodást szeretnénk kötni, ahol a pénzt nem kívánnánk felhasználni".

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kiemelte: "nekünk a biztonsági hálóra van szükségünk, ha kötünk egy megállapodást a valutaalappal, akkor nem feltétlenül kell le is hívni ezt a keretet, mert az csak növeli az államadósságot." Varga Mihály elmondta: ha van megállapodás, a mostani kockázati felárak, a mostani kamatszintek is csökkenni fognak. Mindenki azzal kalkulál, hogy megállapodás esetén a CDS-felár is csökkenhet, ezért "talán ...könnyebben tud az ország a piacokra visszamenni, és piacokról finanszíroznia magát."

\xa0\xa0\xa0\xa0

Jelezte: az Európai Bizottság már elfogadta, hogy a magyar gazdaság az államháztartási hiány szempontjából fenntartható pályára kezd állni, és 2012-2013-ban már garantálni tudjuk a GDP-hez mért 3 százalék alatti hiányt, az IMF mérlegelni kezdte az adatokat, számukra is garanciát jelent az, hogy az Európai Bizottság szűrőjén a beterjesztett konvergenciaprogram átment. Ez is megerősítő feltétel volt, ami a jegybank törvény-módosítással lehetővé tudja tenni, hogy a tárgyalások meginduljanak - mondta Varga Mihály.

\xa0\xa0\xa0\xa0

A miniszter a tranzakciós adó bevezetésével kapcsolatban az Echo Tv Heti mérleg című műsorában egyetértett azzal, hogy\xa0\xa0azoknál a cégeknél, cégcsoportoknál, ahol belső pénzmozgás van, fennáll a veszélye annak, ha túlságosan nagynak érzik a terhet, akkor külföldre, más országok bankjaiba helyezik ki pénzforgalmukat.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Megjegyezte, ennek kedvezhet az is – amit a kormány eddig még nem vett figyelembe –, hogy július elsejétől életbe lép az úgynevezett SEPA (Single Euro Payments Area) rendszer. Az európai gazdaságokban ezután bármelyik bank vezethet külföldön – akár Németországban vagy épp Ausztriában – forintszámlákat, és működtethet forintelszámolást.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Kiemelte: nem volna szerencsés, hogy a cégek tömegesen az országhatáron túlra vigyék a pénzforgalmunkat, ezért erre a problémára a kormányzatnak meg kell találnia azokat az eszközöket, amelyekkel Magyarországon belül tartható a pénzmozgás. Hozzátette: a pénzügyi tranzakciós illetékről szóló törvény még az Országgyűlés előtt van, és adott az esély arra, hogy a felvetődött kérdésekre a kormány megfelelő válaszokat adjon.', '']

Kapcsolódó elemek