Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Karakteres kultúrpolitikát, kellő diplomáciai érzékkel"

A mai nehéz helyzetben a kultúrpolitika számára elengedhetetlen az, hogy egy kézben legyen az NKA és a tárca irányítása – jelentette ki L. Simon László kijelölt kulturális ügyekért felelős államtitkár, a Hír TV Kontraszt című műsorában.


Dátum: 2012-06-18 11:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181857
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:02:43.209570, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: L Simon László a Hír Tv Kontraszt című műsorában

„Nem hiszem, hogy onnantól fogva, hogy államtitkár leszek, jobban átpolitizálódna a poszt. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a mai nehéz helyzetben a kultúrpolitika számára elengedhetetlen az, hogy egy kézben legyen az NKA és a tárca irányítása. Ebből a szempontból nagyon jó lesz ez a konstrukció, hogy a tárcavezető az elnök és az államtitkár az alelnök” – vélekedett L. Simon László.

2013-ban több pénz jut kultúrára

A kulturális területek finanszírozását érintő kérdésre pedig úgy reagált: a már parlament előtt lévő költségvetés tervezete szerint biztosan több pénz jut jövőre a kultúrára. Hozzátette: még az őszi fordulóban lesz arra lehetőség, hogy a belső erőviszonyokat úgy változtassák meg, hogy a hatékonyság is növekedjen. Ugyanis szavai szerint nemcsak a forráshiány jelent problémát, de az egyes alrendszerek működési hatékonysága is.

Legalább tíz százalékkal több forrásunk lesz, mint az idei év tervezett költségvetési főösszege – jelentette ki a fideszes képviselő.

„Alaposan végigrágtuk az ágazat minden problémáját, és miniszter úr azt fogalmazta meg, hogy milyen stílusú koncepcióvezetést vár el; úgy láttam, hogy ez találkozik az én elképzelésemmel” – fejtette ki L. Simon László arra a felvetésre reagálva, hogy Balog Zoltán tárcavezető milyen elvárásokat támasztott a leendő államtitkárral szemben.

Kellő érzékenység és tolerancia

Röviden: karakteres kultúrpolitikát, kellő diplomáciai érzékkel – mutatott rá L. Simon. Itt az az elvárás, hogy olyan irányú és erejű vezetés legyen, hogy "a hivatalnokok ne tudják elgáncsolni a politikai vezetőket", másrészt pedig kellő érzékenységgel, toleranciával és figyelemmel kell lenni a kollégákra – fogalmazott.

Nem a sajtónak, hanem a szakmabeli kollégák elvárásának szeretnék megfelelni – szögezte le, hozzátéve: egyelőre az a visszajelzés, hogy a többség jónak tartja ezt a konstrukciót. Be fogjuk bizonyítani az aggodalmaskodóknak is, hogy a kulturális alap meg fogja őrizni függetlenségét szakmai és pénzügyi tekintetben egyaránt – hangsúlyozta L. Simon.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1413, 'source_type': 'media', 'source_id': 8916, 'target_type': 'article', 'target_id': 118816, 'relation_type': 'describes'}