Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Gyurcsány aláírására várnak a gyerekek

A Fidelitas felszólítja Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminisztert, tegyen eleget kötelezettségének és írja alá a regionális ifjúsági tanácsok táborozási támogatását, hogy több mint százezer fiatal táborozási lehetőséghez jusson - mondta Szijjártó Péter fideszes parlamenti képviselő, a Fidelitas alelnöke csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-10 17:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12558
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:25.429405, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Egy miniszterváltás sem volt elég ahhoz, hogy a GYISM falai között megszűnjön a tétlenség, ami a tárca egészéves ifjúságpolitikáját jellemezte. A tavasz folyamán a minisztérium által kiírt pályázatokra az ifjúsági és civil szervezeteknek, az oktatási intézményeknek egy hónapon belül kellett benyújtaniuk a pályázatokat, azonban mindehhez képest luxus az, hogy eltelt másfél hónap azóta, hogy az utolsó regionális tanács is meghozta azon döntését, mely következtében az ifjúsági szervezetek többek között táborozásra is támogatásokat kaphattak volna - mondta Szijjártó Péter.

"A Nyugat-Dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács három hónapja meghozott, az ifjúsági szervezeteket támogató döntését a miniszter a mai napig nem írta alá" - közölte az ellenzéki politikus.

Elmondta, a tárca költségvetési háttérintézménye, a Mobilitas honlapján közzétették, hogy a támogatás nem áll rendelkezésre a táborozások megkezdése előtt.

"A tétlenkedés következtében több mint százezer gyermek és fiatal nyári táborozása vált kétségessé" - tette hozzá.

Szijjártó Péter kijelentette, az elmúlt egy évben semmi sem történt az ifjúságpolitika területén. Emlékeztetett arra, hogy Rácz Péter, az úttörőszövetség elnöke levélben kért 6,5 millió forintos egyedi támogatást saját szervezete számára, amit a minisztertől meg is kapott. Ennek üzenete, hogy sokkal inkább megéri egy levelet írni a miniszternek, kérni egy akkora összeget, amely sokszorossa annak, amelyet egy gondosan előkészített pályázaton egy szervezet megnyerhet.

Hozzátette, Gyurcsány Ferenc bevallása szerint az a 6,5 millió forint csak 1 százaléka a folyósított egyedi támogatásoknak.

"Ez azt jelenti, hogy a tárcavezető hasonló levelekre 650 millió forintot tud szétosztani akkor, amikor a Gyermek és Ifjúsági Alapprogram rendelkezésére egész évben csak 500 millió forint áll" - mondta.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek