Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Három pillérre épülő kultúrpolitikára van szükség"

A kormány kultúrpolitikáját a tradíció tiszteletére, a felkészültségre és az alázatra, valamint a nyitottságra kell építeni - jelentette ki l. Simon László.


Dátum: 2012-06-20 08:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181922
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:07.310395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kormány kultúrpolitikáját - miként a táncművészetet - három pillérre kell építeni: egyrészt a tradíció tiszteletére, másrészt a felkészültségre és az alázatra, harmadrészt pedig a nyitottságra, az európaiságra, a progresszivitásra - hangoztatta L. Simon László kultúráért felelős államtitkár a VIII. Magyar Táncfesztivál nyitó gálaestjén kedden a Győri Nemzeti Színházban. Mint a politikus rámutatott, a táncművészet is három pilléren nyugszik, ennyiben "a magyar kultúra és kultúrpolitika metaforája".

A táncművészet egyik pillére az évezredes magyar kultúra alapelemeit ötvöző néptánc, amely meghatározza identitásunkat. A másik pillér a klasszikus balett a maga letisztult iskolázottságával, tradicionális és egyetemes értékeivel. A harmadik pillér pedig a kortárs kísérleti tánc a benne megjelenő nyitottsággal, progresszivitással. Ezekből az összetevőkből kell építkeznünk - hangsúlyozta megnyitó beszédében L.Simon László.

Borkai Zsolt polgármester köszöntőjében bejelentette: mostantól évente rendezi meg Győr a táncfesztivált, amelyet eddig kétévente tartottak.

A gálán cseh és kínai táncosok - utóbbiak Győr kínai testvérvárosából, Vuhanból érkeztek -, valamint a Magyar Nemzeti Balett szólistái, a táncművészeti főiskola növendékei, a pécsi és a győri művészeti iskola diákjai és a házigazda Győri Balett művészei léptek pódiumra.

Az előadás szünetében megnyitották a közelmúltban elhunyt Seregi László balettművész, koreográfus, rendező emlékkiállítását a teátrum csillártermében.

A seregszemle első napján a hamisítatlan fesztiváli hangulatról a színház előtti téren a Friends Big Band gondoskodott, és az előadás utáni utcabál is jól mutatta: ezekben a napokban Győr a tánc fővárosa. Az ötnapos programon harmincnál is több produkció szerepel: klasszikus és kortárs balettet, néptáncot, hip-hopot és showtáncot is láthat a közönség.

A színház nagyszínpadán adja elő műsorát a Magyar Állami Népi Együttes, a Bozsik Yvette Társulat, Frenák Pál Társulata, a Szegedi Kortárs Balett, az Experidance és a Győri Balett. A Közép-Európa Táncszínház, a Budapest Táncszínház és Fitos Dezső Társulata a színház Kisfaludy-termében lép fel. A programot egyebek között szabadtéri hip-hop bemutató, kubai tánc-show és tértánc színesíti.

A táncfesztivál a gyerekeknek is kínál előadásokat. Fodor Zoltán társulata, az Inversedance Kormos István egyik meséjének feldolgozását viszi el Győrbe Vackor kalandjai címmel, a Győri Balett pedig a Forgószél, avagy a képzelet csodája című táncművel várja a kisebbeket.

A rendezvény keretében szakmai konferenciát is tartanak, amelyen a táncházmozgalom kialakulását és a színpadi néptáncművészetre gyakorolt hatását tekintik át.

Kapcsolódó elemek