Varga István: A jogos védelem szabályai világosak + videó
Varga István fideszes képviselő a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában azt mondta: hétfőn minden módosító indítványról döntöttek, már csak zárószavazásra vár a törvény. „Egy 1978-as, elavult Btk. után egy új büntetőtörvénykönyv született, és ha nem is ötpárti konszenzussal jöt létre, de a legfontosabb kérdésekben minden parlamenti erő egyetértett. Még fontosabb, hogy a szakma gyakorlói, a Kúrián dolgozók, az Országos Ügyvédi Tanács elnöke, mindenki be lett vonva és a legfajsúlyosabb kérdésekben egyetértés alakult ki” – hangsúlyozta a képviselő.
Dátum: 2012-06-20 10:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181930
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:10.183518, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint elmondta, a jogtalan támadást úgy kell tekinteni, mintha a védekező életének kioltására is irányult volna, ha azt személy ellen, éjjel, vagy fegyveresen, vagy felfegyverkezve csoportosan követik el; lakásban, éjjel, fegyveresen, felfegyverkezve vagy csoportosan történő jogtalan behatolás, vagy a lakáshoz tartozó bekerített helyre fegyveresen történő jogtalan behatolás esetén – emelte ki.
„A jogos védelem szabályai világosak: ha éjjel csoportosan, felfegyverkezve rám törnek, lepuffanthatom őket. (…) Azt üzenjük a bűnözőknek, hogy ha éjjel valaki lakásába behatolnak, akkor én azt vélelmezhetem, hogy az én életem ellen irányul és megtehetem - ha van fegyverem -, hogy lepuffantom az illetőt. Lakásban, bekerített helyen is” – hangsúlyozta.
A magyar fegyvertartási szabályokra vonatkozóan a politikus azt mondta: a magyar állampolgároknak nincs fegyverük, akinek van, csak szigorú feltételekkel tarthatják otthon, de – mint mondta - szerinte változtatni kell a szabályokon, hogy a törvényt alkalmazni tudják. „Ha egy ilyen eset előfordul, akkor igenis meg kell adni a lehetőséget, hogy tudjon védekezni”, bár szerinte Magyarországon nem gyakori, hogy Magyarországon éjjel betörnek csoportosan.