Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Továbbképzik a honvédség légi irányítóit

Közép-Európa legmodernebb, a HungaroControl Zrt. tulajdonában lévő 3D-s szimulációs központjában képzik tovább a honvédség légi irányítóit - jelentették be az érintettek szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.


Dátum: 2012-06-20 13:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181936
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:12.397627, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szepessy Kornél, a HungaroControl Zrt. vezérigazgatója elmondta: az 500 millió forintból kialakított úgynevezett toronyszimulátor egyelőre 180 fokos képet közvetít, de ezt a jövőben 360 fokosra bővítik, így akár több szakember képzése is folyhat egyszerre.

A honvédség és a HungaroControl szakemberei egyébként már hosszabb ideje integrációban dolgoznak a magyar légtér védelmén - fűzte hozzá. A mostani képzés májusban indult, és június végéig tart.

Fodor Lajos, a Honvédelmi Minisztérium (HM) közigazgatási államtitkár a sajtótájékoztatón közölte: nagyon fontos a honvédség számára a képzésben való részvétel, hiszen ezt a programot eddig az Egyesült Államoktól vásárolták meg, sokkal drágábban.

Hozzátette, jelenleg a honvédség három katonai repteréről (Kecskemét, Szolnok, Pápa) érkeztek katonák a továbbképzésre. A HungaroControlnál egyébként hat tiszt szolgál az integrált repülésirányítás területén.

Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára közölte: az együttműködés svájci és svéd minta alapján valósult meg, és azt a jövőben bővíteni szeretnék.

Náfrádi Attila szimulátorvezető a rendszerrel kapcsolatban annyit közölt, hogy a szimulátorba beprogramozták a katonai reptereket és gyakorlatokat is, így teljesen alkalmas a katonai légiirányítók továbbképzésére.

Kapcsolódó elemek