Dániel Anna írót köszöntötték 95. születésnapján
Dániel Anna írót köszöntötték 95. születésnapján, csütörtökön otthonában - tudatta Haraszti Luca, a Magyar Írószövetség képviseletében az MTI-t. Az irodalmi életben ma is résztvevő József Attila-díjas írót, irodalomtörténészt, műfordítót Kalász Márton, a Magyar Írószövetség elnöke és Benyhe János, a Magyar P.E.N. Club főtitkára kereste fel - közölte Haraszti Luca.
Dátum: 2003-07-10 20:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12569
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:28.686683, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Dániel Anna 1908. július 10-én született, Budapesten. A Pázmány Péter Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett, francia-német szakon diplomázott, majd 1931-től egy évig ösztöndíjas volt Párizsban.
Dániel Anna 1935-től három évtizeden át budapesti középiskolákban tanított francia nyelvet, valamint magyar és világirodalmat. Nevéhez számos felnőtt és ifjúsági regény, tanulmány, illetve cikk fűződik.
Az ifjúsági kötetek sorában többi között a Flóra (1931), az Erzsébet királyné (1937), az Angyalkert (1940), a Margot királyné gobelinje (1984) és az 1988-ban megjelent Széllovasok látott napvilágot.
Több könyve jelent meg Diderot-ról, valamint ő a szerzője az Így élt Türr István, valamint a Toll és trónus című kötetnek is.
MTI - fidesz.hu