Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A NATO AWACS-bázisára látogat Hende Csaba

Hende Csaba honvédelmi miniszter és Orosz Zoltán altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökhelyettese csütörtökön Németországban látogatást tesz a NATO geilenkircheni bázisán.


Dátum: 2012-06-21 08:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181961
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:21.731002, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bázison megtekintik a nagy hatótávolságú rádiólokátorral felszerelt légtérellenőrző AWACS-repülőgép által végrehajtott repülési feladatot.

A Boeing E-3A AWACS légtérellenőrző repülőgép 2003-ban mutatkozott be hazai környezetben először a kecskeméti katonai repülőtéren.

Magyarország 1999-től megfigyelői, majd 2005. decembertől teljes jogú tagjává vált a NATO légi korai előrejelző és vezetési programjáért felelős szervezetnek (NAPMO). Ennek megfelelően a magyar személyi állomány 2006 nyarán kezdte meg a szolgálatot Geilenkirchenben.

A NATO "Eye in the Sky" programján belül az AWACS nagyon fontos szerepet játszik a 2012-es labdarúgó EB biztosításában is. A szervező államok kérésére azok légterében a Boeing E-3A flottája látja el a légi biztosítási feladatokat.

Kapcsolódó elemek