Bali-szigeteki merénylet: Oszama bin Laden az ihlető?
Az indonéziai Bali szigeten tavaly októberben elkövetett, 202 halálos áldozatot követelő merénylet egyik feltételezett elkövetőjének perében egy idézett tanú azt állította, hogy a gyanúsítottakat Oszama bin Laden, az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat vezetője ihlette.
Dátum: 2003-07-10 20:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12571
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:29.296414, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Imam Samudra perében a vád képviselője egy másik gyanúsított, a merénylet egyik értelmi szerzőjének tartott Wan Min bin Wan Mat vallomását olvasta fel. Wan Min, aki jelenleg Malajziában tölti börtönbüntetését, azt állította, hogy a bali merényletet Oszama bin Laden fatvája (vallási parancsa), és a Dzsamáa Iszlámija vezetőinek, köztük Hambalinak, a korábbi hadműveleti főnöknek 1999 és 2000 között tett esküje alapján hajtották végre. A Dzsamáa Iszlámija az a regionális terrorszervezet, amelynek számlájára írták a bali merényletet.
A szervezetet azzal is vádolják, hogy kapcsolatban áll az al-Kaidával. Hambalit Ázsiában több országban is körözik különböző merényletekben való feltételezett részvételért.
A tanú hozzátette, hogy a pokolgépeket "figyelmeztetésnek szánták a külföldieknek, amerikaiaknak, ausztráloknak, akik lábukat Bali szigetére tették és akiket hitetleneknek, az iszlám ellenségeinek tekintenek".
A bali merénylet áldozatainak többsége nyugati turista volt.