BKV-átszervezés: készfizető kezességet vállalt az állam
A magyar állam 100 százalékos mértékű, egyedi állami készfizető kezességet vállal a BKV adósságállományának megújítására szolgáló hitelszerződések alapján, a Budapest Főváros Önkormányzata által vállalt készfizető kezességekre, együtt összesen legfeljebb 62 milliárd 675 millió forint értékben - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium az MTI-vel csütörtökön.
Dátum: 2012-06-21 12:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=181985
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:30.336778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Megjegyezték, hogy a kormány június 20-i ülésén tárgyalta meg és fogadta el a fővárosi közösségi közlekedés működtetéséhez szükséges állami kezesség nyújtásáról szóló előterjesztést.
A BKV Zrt. adóssághelyzetének megoldása érdekében a hitelek refinanszírozását letárgyalta a bankokkal. Az erről szóló közbeszerzési eljárást kiírta, majd lefolytatta, a hitelszerződéseket június 18-án aláírták - áll a közleményben.
Emlékeztetnek rá, hogy a közfinanszírozás hiánya miatt 2003 és 2009 között a BKV Zrt-nél jelentős adósságállomány halmozódott fel, amelynek visszafizetése napi szintű problémává vált. A fővárosi közösségi közlekedés működtetését szolgáló hitelek visszafizetése csak újabb hitelek felvételével finanszírozható, amelyhez a Fővárosi Önkormányzat készfizető kezessége mellett az állam mögöttes készfizető kezessége is szükséges. A bankok e nélkül már nem adtak további haladékot a lejárt határidejű tőketörlesztésre a BKV Zrt. számára, illetve nem nyújtottak újrafinanszírozó hitelt.