Fontos irányba mennek az uniós gazdaságpolitikai ajánlások
Magyarország számára is fontos irányba mennek azok az általános, valamint országspecifikus ajánlások, amelyeket az Európai Unió a szorosabb gazdaságpolitikai együttműködés keretében fogalmaz meg a foglalkoztatáspolitika és a szociálpolitika összehangolására - hangsúlyozta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter csütörtökön.
Dátum: 2012-06-21 16:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182003
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:36.858933, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az EU-tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes minisztereinek luxembourgi találkozójáról az MTI-nek nyilatkozva a politikus elmondta, Magyarország számára is fontos irány, hogy minél több munkahely legyen, a szociális helyzet megoldását pedig a munkaerő-piaci helyzet bővítésével érjék el, ne pedig külön szociális intézkedésekkel. Balog Zoltán kiemelte a szakminiszteri tanács illetékességébe tartozó ajánlások közül a munka közterheinek csökkentését a hátrányos helyzetű térségekben, a szakképzés átalakítását, a kisgyermekes nők munkába állásának segítését.
A Magyarországra vonatkozó konkrét ajánlások európai bizottsági tervezetének egy részével kapcsolatban a miniszter fenntartásokat fogalmazott meg, és fogalmazásbeli változtatásokat kért, elsősorban azért, mert úgy ítélte meg, hogy az ország egészben vagy részben már teljesíti is a szövegben ajánlottakat. Ezek között említette, hogy a munkáltatói hozzájárulásból már most kedvezményt biztosít a kormány a kedvezőtlen helyzetű munkaerőcsoportok foglalkoztatásának érdekében, a képesítést nem igénylő munkakörökben a foglalkoztatást terhelő adók további csökkentését tervezik, megerősítették az aktív munkaerő-piaci eszközöket, folytatják a gyermekgondozási intézmények bővítését, a szakképzési rendszer növekedésorientálttá alakítását, valamint a fiatalok munkanélküliségének megelőzését és csökkentését célzó intézkedéseket.
Balog Zoltán külön jelezte, hogy az adópolitikai ajánlást illetően a kormány nem teljesen osztja a bizottság álláspontját. Kiemelte, a magyar adóreform célja a foglalkoztatást terhelő terhek csökkentése, de több intézkedés az alacsony keresetűek helyzetének javítását is célozza. A kormány nem vitatja, hogy ezt költségvetés-semleges módon kell megoldani, de azt is figyelembe kell venni, hogy elsősorban a tagállam kompetenciája a megfelelő adónemstruktúra kialakítása, ezért aggályosnak tartja új adónemek ajánlását a bizottság részéről. "Nem gondoljuk, hogy az Európai Uniónak a dolga lesz, hogy a mi adópolitikánkat meghatározza" - fogalmazott Balog Zoltán a sajtónyilatkozatban. A magyar delegáció a női foglalkoztatásra, valamint a felzárkóztatási stratégia megvalósítására szolgáló ajánlás tekintetében is szövegmódosítási, pontosító javaslatokat terjesztett elő, amelyeket az Európai Bizottság is elfogadhatónak ítélt.
Kitért Balog Zoltán az Európai Bizottság úgynevezett foglalkoztatáspolitikai javaslatcsomagjára is, amelyet a végrehajtó testület áprilisban ismertetett. Jelezte: Magyarország határozottan üdvözli a foglalkoztatás középpontba állítását, és csak támogatni tudja az uniós források ezt célzó koncentrált felhasználását. Alapvető fontosságú a munkaerő-kereslet ösztönzése is, e nélkül a klasszikus, kínálatoldali beavatkozások önmagukban nem eredményezhetik a foglalkoztatás bővítését. Megfontolásra javasolta egyúttal, hogy az úgynevezett csoportmentességet biztosító uniós jogszabályban nevesítsék a fiatalokat a hátrányos helyzetű csoportok között.
Az ülésen elnöklő dán foglalkoztatási miniszter, Mette Frederiksen válaszában jelezte: tudomásul vették a magyar módosítási javaslatokat, amelyeket továbbadnak a megfelelő fórumoknak. Balog Zoltán elmondta azt is, hogy a luxemburgi értekezlet helyszínén kétoldalú találkozókra is sort kerített. Különmegbeszélést folytatott mások mellett Ursula von der Leyen német munkaügyi miniszterrel, valamint osztrák kollégájával és a dán elnökség képviselőivel is.
['\nPotenciális munkaerőként kellene tekinteni az EU-ban a közép-európai romákra', 'Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének reményei szerint előbb-utóbb az Európai Unió potenciális munkaerőként, munkavállalóként is tekinteni fog a közép- és kelet-európai romákra. Az EU-tagországok foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes minisztereinek luxembourgi találkozójáról az MTI-nek csütörtökön nyilatkozva a magyar miniszter elmondta: felszólalásában hangoztatta, hogy megfelelő képzés esetén ezek az emberek munkavállalók lehetnek olyan területeken, ahol ma Európa "importra" szorul, azaz unión kívüli országokból is érkeznek munkavállalók.
\xa0\xa0\xa0
Balog Zoltán beszámolt arról, hogy a találkozó kötetlen részében, a szociális Európa és a munkaerőpiac viszonyáról folytatott eszmecserében vetette fel az említett lehetőséget. Közlése szerint a felvetésre érdekes reakciók születtek. Kiemelte: Ursula von der Leyen német munkaügyi miniszter arra is rámutatott, hogy pluszképzésekkel, nyelvi továbbképzések támogatásával az Európai Unió is hozzájárulhat e munkaerő jobb integrálódásához, illetve ahhoz, hogy jobb minőségben tudjon dolgozni. A magyar miniszter jelezte, el kellene érni, hogy az unióban ne kizárólag emberi jogi vagy migrációs problémaként tekintsenek a romakérdésre, hanem a közösség tagjait potenciális munkavállalóként lássák, akik megfelelő képzés után megjelenthetnek az európai foglalkoztatási piacon.
\xa0\xa0\xa0
A találkozón elmondott felszólalásában Balog Zoltán különösen fontosnak nevezte, hogy az Európai Bizottság az EU-tagállamoknak szánt, úgynevezett országspecifikus ajánlások május végi kialakítása során hangsúlyt fektetett a nemzeti roma integrációs stratégiák végrehajtására. Elismerést érdemelnek a tagországokban már megkezdett intézkedések is - tette hozzá. A nyilatkozatban emlékeztetett arra, hogy a roma stratégiák elkészítésének területén Magyarország volt a kezdeményező, az uniós keretstratégiát a tavalyi magyar elnökség alatt fogadták el. Az Európai Bizottság a mostani találkozón ismertette az uniós tagországok képviselőivel azokat a következtetéseket, amelyekre a nemzeti stratégiák értékelésével jutott. A magyar miniszter egyetértett azzal, hogy a tagállamok számára a legfőbb feladat most a nemzeti stratégia végrehajtása, amelynek során "biztosítani kell a stratégiák és a releváns nemzeti politikák összhangját".']