Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoffmann: Erősödik az iskolák szakmai önállósága

A nagyobb szerepvállalás az iskolák fenntartásában nem államosítás, hiszen a vagyon az önkormányzatoknál marad, miközben az állam biztosítja a pedagógusbéreket, és erre elegendő forrás lesz a jövő évi költségvetésben; az intézmények szakmai önállósága pedig erősödik - mondta Hoffmann Rózsa csütörtökön Hatvanban.


Dátum: 2012-06-21 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182008
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:38.643219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A közoktatás célja, hogy a nemzeti középosztály megerősítésével olyan országot építsünk, amelyben jó élni. Az új köznevelési törvény alapelve, hogy az elmúlt évtizedekben meggyengült nevelést visszahelyezzük a jogaiba - közölte egy pedagógusfórumon az államtitkár -, mert ha kisgyerekkorban nem neveljük a felnövekvő nemzedékeket, akkor "boldogtalan, frusztrált, öntörvényű, egoista felnőttek laza halmazává válik a társadalom". Olyan köznevelési törvény készült, amely a magyar iskola 1016 éves hagyományait a modern korszak kihívásainak megfelelően tudja alkalmazni; hogy Magyarország ismét felemelkedjék, és gyermekeink perspektíva hiányában ne vágyjanak el az országból. Ennek érdekében az új jogszabály másik alapelve a leszakadás megakadályozása, hiszen a társadalmi ranglétra alsó szintjén élők csak a tudás és a kultúra útján emelhetők fel. A köznevelést közszolgálatnak, nem szolgáltatásnak tekinti a törvény, vagyis - a piaci logikával szemben - nem szabad eltűrni a különbségeket - tette hozzá.

Ezek felszámolását szolgálja, hogy az állam nagyobb szerepet vállal a fenntartásban, hiszen irányítja és ellenőrzi az oktatási intézményeket - az önkormányzati rendszer ugyanis azt eredményezte, hogy óriásivá nőtt a különbség az iskolák között. Mindez azonban nem jelent államosítást, hiszen az épület és a vagyon az önkormányzatoknál marad, miközben az állam biztosítja a pedagógusbéreket. Ehhez pedig elegendő forrás áll majd rendelkezésre a jövő évi költségvetésben - fűzte hozzá. Ugyanakkor nemhogy csonkul, hanem inkább erősödik az intézmények szakmai önállósága, hiszen a pedagógiai programot, a szervezeti és működési szabályzatot, de még a házirendet is a nevelőtestület határozza meg, és ezeket az eddigiekkel ellentétben nem kell jóváhagynia a fenntartónak.

Arról is szólt, hogy az európai gyakorlatnak megfelelően 2014-től 3 éves kortól kötelezővé akarják tenni az óvodáztatást, mivel 3 és 6 éves kor között rohamosan fejlődik ki a készségek zöme, és az akkor elmulasztott foglalkoztatás később nem pótolható - mondta Hoffman Rózsa.

Kapcsolódó elemek