Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Varga: Meg lehet kezdeni a tárgyalásokat + videó

Matolcsy György csütörtökön benyújtotta a parlamentnek a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosítását. Csaknem nyolc hónapnyi egyeztetés után úgy tűnik, hogy lényegében elhárultak az akadályok, és meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a Nemzetközi Valutalappal – mondta csütörtökön az m1 Az Este című műsorában Varga Mihály. A tárca nélküli miniszter hozzátette: olyan kompromisszumot sikerült kialakítani, ami elfogadható a magyar kormánynak, a jegybanknak és a külföldi partnereknek is.


Dátum: 2012-06-22 08:29:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182015
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:41.081796, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Varga Mihály az mtv Az Este című műsorában

Az a hétfői parlamenti szavazáson derül majd ki, hogy a jegybanktörvényt sikerül-e módosítani június végéig – mondta a miniszter. A jogszabály-módosításokat két hét alatt véghez lehet vinni, ezt követően pedig érdemi akadálya nincs a tárgyalások megkezdésének – jelentette ki Varga Mihály.

Róna Péter közgazdász korábban úgy fogalmazott: a kormány akarja az IMF-hitelt, de fél a következményektől. Erre reagálva a tárca nélküli miniszter azt mondta: a valutalap feltételei valószínűleg a gazdaságpolitikát érintik majd. A kormány célja, hogy egy olyan védőhálóról egyezzen meg az IMF-fel, amely nem számít hitelfelvételnek, így várhatóan a feltételek sem lesznek annyira szigorúak – magyarázta a politikus.

A kormány gazdaságpolitikájáról elmondta: egyik alapja, hogy csökkenteni akarják az adósságot és az államháztartás hiányát, a másik, hogy munkahelyeket teremtsenek. Az ehhez szükséges eszközökhöz a tárgyalások alatt is ragaszkodni fog a kormány, hiszen az egyik legnagyobb probléma az, hogy egy tízmilliós országban 3 millió 800 ezer ember dolgozik csak.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3694, 'source_type': 'media', 'source_id': 8950, 'target_type': 'article', 'target_id': 118947, 'relation_type': 'describes'}