Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több ország államfőjével is tárgyal Rióban Áder János

Áder János köztársasági elnök több államfővel is kétoldalú tárgyalásokat folytat az ENSZ fenntartható növekedéssel és környezetvédelemmel foglalkozó világkonferenciája (Rio+20) helyszínén, így találkozott a türkmén és a szerb elnökkel, és később tanácskozik a tádzsik és a bolgár államfővel is.


Dátum: 2012-06-22 09:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182023
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:43.948914, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szőke László, a Köztársasági Elnöki Hivatal külügyi igazgatója az MTI-nek csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Áder János szerdán tárgyalt Gurbanguly Berdimukhammedow-val, a találkozót kezdeményező türkmén államfő elsősorban energetikai kérdésekről beszélt. Áder János köszönetet mondott Türkmenisztánnak a nemzetközi közösség afganisztáni műveleteihez való hozzájárulásért.

A magyar államfő csütörtökön beszélt Tomislav Nikolic szerb elnökkel is, és üdvözölte megválasztása alkalmából. Áder János érdeklődött a szerbiai kormányalakítás állásáról és Tomislav Nikolic közelmúltbeli, Brüsszelben tett látogatásáról - közölte. Mint mondta: a szerb államfő hangsúlyozta, hogy országa továbbra is elkötelezett az uniós tagság irányában, és a regionális együttműködésben a jövőben is nagy szerepet kíván vállalni.

Ugyancsak csütörtökön találkozott Áder János a Világbank ügyvezető igazgatójával, Mahmúd Mohieldinnel. A köztársasági elnök beszámolt arról, hogy a víz témájában milyen együttműködési lehetőségeket lát a nemzetközi szervezettel, és kérte a Világbank támogatását annak a vízügyi ENSZ-konferenciának a megrendezéséhez, amelyre Áder János szerdán tett javaslatot a Rio+20 plenáris ülésén - emelte ki.

Szőke László azt is elmondta, hogy a köztársasági elnök csütörtökön találkozik még Emomalii Rahmon tádzsik államfővel, várhatóan a vízügyekről beszélnek, és bolgár kollégájával, Roszen Plevnelievvel, akivel a két ország előtt álló hasonló feladatokról, például az uniós kohéziós támogatások megőrzésének szükségességégről tárgyalhat.

Áder János pénteken, a tanácskozás zárónapján kétoldalú megbeszélést folytat Mahinda Radzsapaksze Sri Lanka-i államfővel.

Kapcsolódó elemek