Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Cséfalvay: Sikeres volt a magyar EUREKA-elnökség

Sikeresnek tartotta az Európai Kutatási Együttműködési Szervezet (EUREKA) magyar elnökségének egy évét Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) államtitkára pénteken, az időszakot lezáró miniszteri konferencia sajtótájékoztatóján Budapesten.


Dátum: 2012-06-22 15:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182048
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:52.662010, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tKiemelte: Magyarország tavaly júliusban vette át egy évre az EUREKA-elnökséget, és ez idő alatt erősödött a szervezet pozíciója az európai innovációs politikában és bővült tagsága. A Budapest Dokumentum elfogadásával növekedhet a kis- és középvállalkozásokat támogató EUROSTARS-II program pénzügyi lehetősége 2014-2020. között - tette hozzá.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Az EUREKA 1985-ben jött létre, célja a kutatás-fejlesztési projektek támogatása, koordinálása. Jelenleg 41 teljes jogú tagja van, köztük az Európai Bizottság, Magyarország húsz éve tagja a szervezetnek. A magyar EUREKA-elnökség alatt vették fel 41. teljes jogú tagnak Montenegrót, társult tagnak Kanadát, és meghosszabbították Dél-Korea társult tagságát.', '']

Kapcsolódó elemek