A kormányfő is irányíthatná az Információs Hivatalt
Nemcsak miniszter, hanem a miniszterelnök is irányíthatná a jövőben a polgári hírszerzési tevékenység ellátásáért felelős Információs Hivatalt, ha a parlament elfogadja a fideszes Kocsis Máté erre vonatkozó, pénteken benyújtott törvénymódosító javaslatát.
Dátum: 2012-06-22 17:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:53.700587, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tA kormánypárti politikus indítványa szerint ha a kabinet a miniszterelnökön keresztül irányítja az Információs Hivatalt, akkor a kormányfő a vezetéssel összefüggő bizonyos hatásköröket átruházhatna a Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak, aki jelenleg Lázár János.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Kocsis Máté javasolja azt is, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok által közzéteendő adatok körét az egyes minisztériumok helyett a kormány - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság véleményének kikérésével - rendeletben állapítsa meg.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A törvénymódosítás a kihirdetését követő napon léphet hatályba.
\xa0\xa0\xa0\xa0
Lázár János május végén - akkor még mint a Fidesz-frakció leköszönő vezetője - az MTI-nek adott interjúban beszélt arról, hogy "a fokozódó külpolitikai aktivitás támogatására" célszerű lenne, ha a jelenleg a Külügyminisztériumhoz tartozó Információs Hivatalnak - amely elsődlegesen a külföldre vonatkozó vagy külföldi eredetű bizalmas információk megszerzésével foglalkozik - a felügyelete a Miniszterelnökséghez kerülne.
\xa0\xa0\xa0\xa0
A szervezeti átalakulásra utal az is, hogy a Miniszterelnökség költségvetési fejezetében szerepel az Információs Hivatal 7,5 milliárd forintos büdzséje.', '']