Elhunyt a nürnbergi brit fővádló
Százegy éves korában meghalt a nürnbergi per brit fővádlója. Lord Hartley Shawcrosst, Clement Attlee 1945-ben, közvetlenül az európai háborús győzelem után hatalomra került munkáspárti kormányának utolsóként elhunyt tagját tartja a brit szakirodalom Nürnberg leghatékonyabb, legönállóbb főügyészének a szövetséges hatalmak vádlói közül.
Dátum: 2003-07-11 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12578
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:31.490279, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Shawcross, aki maga is Németországban született 1902-ben, és akit nem sokkal a nürnbergi per előtt emelt lovagi rangra VI. György király, már Sir Hartleyként ötórás vádbeszédben nyitotta meg a náci háborús főbűnösök perét.
A Labour színeiben 1945-ben parlamenti képviselővé választották; egy ideig a kereskedelmi és ipari miniszteri tisztséget is viselte, de 1958-ban lemondott alsóházi tagságáról, és hátat fordított a Munkáspártnak. A következő évben főrendi rangra emelték, és pártelkötelezettség nélküli tagként elfoglalta helyét a Lordok Házában.
Élete alkonyáig kiállt a háborús főbűnösök nürnbergi mintájú felelősségre vonása mellett. Még 94 éves korában, 1996-ban is terjedelmes cikket közölt a konzervatív The Daily Telegraphban arról, hogy a balkáni háborús bűnösök elszámoltatására hivatott hágai nemzetközi törvényszék sikere milyen rendkívüli fontossággal bír a nemzetközi jog jövője szempontjából. Megállapította ugyanakkor azt is, hogy Hága kudarca a törvényesség katasztrófájával érne fel.
Lord Shawcross úgy vélte, Hága a legfontosabb nemzetközi ítélő fórum Nürnberg óta. A nürnbergi per gyakran megkapta "a győztesek igazsága" megbélyegző kritikáját, s jóllehet ez az érv nyilvánvaló félreértelmezés, éppen e bírálat miatt alapvető fontosságú egy olyan állandó háborús törvényszék életre hívása, amelyben semleges bírák tevékenykednek saját akaratuk szerint - írta néhány éve a brit jogi szaktekintély.
MTI - fidesz.hu