Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az utóbbi négy év legjobb munkaerő-piaci adata Győr-Moson-Sopron megyében

Kara Ákos győri országgyűlési képviselő győri sajtótájékoztatóján kedvező megyei foglalkoztatási adatokról számolt be. Győr-Moson-Sopron megyében 4,5 százalékra csökkent a regisztrált álláskeresők száma.


Dátum: 2012-06-23 11:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182066
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:59.082880, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Külön kiemelte, hogy hónapok óta jelentős arányában nő a munkaügyi kirendeltségek sikeres munkaerő közvetítése. Az utóbbi két esztendőben egyre gyorsabban reagál az állami munkaügyi szervezet a munkaerő kereslet-kínálatra.  Ennek is van szerepe a mostani pozitív adatban - tette hozzá a képviselő. Szakértői elemzések szerint jellemzővé vált, hogy az ország távolabbi pontjairól megnövekedett jelenlét tapasztalható a megyei munkaerő-piacon.

Rimányiné Somogyi Szilvia a Kormányhivatal Munkaügyi Központjának vezetője elmondta: további pozitív tény, hogy kevesebb lett a pályakezdő munkanélküliek az egy évvel korábbiakhoz képest. Győr-Moson-Sopron megyében keresettek a fémipari szakmákkal rendelkező szakemberek, kereskedelmi, vendéglátó-ipari végzettségű szakemberek.

Kapcsolódó elemek