Félmilliárdot fordítanak az inkubátorház bővítésére Zalaegerszegen
Több mint félmilliárd forintos ráfordítással bővítik az inkubátorházat Zalaegerszegen, az ipari parkban - jelentette be Gyutai Csaba (Fidesz-KDNP) polgármester pénteken, sajtótájékoztatón Zalaegerszegen.
Dátum: 2012-06-23 11:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:03:59.770824, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az 572 millió forintos beruházáshoz a Zalaegerszegi Városfejlesztő Zrt. 171 millió forint uniós támogatást nyert el. A fejlesztéshez a város 80 millió forint pályázati önrészt biztosít, további 20 millió forinttal támogatja a beruházást, és készfizető kezességet vállal a 12 éves futamidőre felvett 300 millió hitelhez is - ismertette Gyutai Csaba.
Jelezte: a mostani bérleti díjakkal számolva a beruházás várhatóan 10 év alatt térül meg.
A beruházás során bővítik az ipari parkban a jelenleg működő inkubátorház és technológiai központot, amelyben a kisvállalkozások, induló vállalkozások számára biztosítanak telephelyet. A létesítmény mellett - az építési telket a város már a múlt évben megvásárolta - közel 3.700 négyzetméter alapterületű új inkubátorház épül, amely egy Zalaegerszegen működő, elektronikával foglalkozó magánvállalat fejlődését és bővülését szolgálja majd.