Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Apró az aprókért - 15 tonna aprópénz gyűlt össze

Az előzetes becslések szerint elérheti a 70 millió forintot is az az összeg, amely az euró bevezetésével a forgalomból kivont nemzeti váltópénzek jótékony célú gyűjtéséből folyt be - közölte kedden az akció szervezője, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága.


Dátum: 2002-03-19 16:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=1038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:22:02.343299, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az UNICEF Apró az aprókért jótékonysági akciójának február végi hivatalos lezárása után még több mint 9 tonnányi aprópénzt juttattak el a szervezőkhöz a bankok, így összesen 15 tonnányi fémpénz gyűlt össze a rászoruló gyermekek támogatására.

Kecskeméti Edit, az UNICEF Magyar Nemzeti Bizottságának igazgatója elmondta: az aprópénzt Nagy-Britanniába szállítják, ahol egy erre szakosodott cég válogatja szét és juttatja el az egyes nemzeti bankokhoz átváltásra az érméket. Jelezte: várhatóan nyár elejére derül ki, hogy pontosan mekkora összeget jelent a 15 tonnányi váltópénz.

A tavaly novemberben indított kezdeményezést 13 kereskedelmi bank és a Magyar Posta összesen 560 gyűjtőhely biztosításával támogatta, ahol egészen március elejéig felajánlhatták feleslegessé vált európai nemzeti váltópénzeiket az állampolgárok.

A pénzintézetek mellett 44 iskola 220 osztálya is csatlakozott a felhíváshoz és mintegy 220 kilogrammnyi aprópénz összegyűjtésével járultak hozzá a rászoruló gyermekek megsegítéséhez.

A szervezők információi szerint egyetlen más uniós csatlakozásra váró országban sem sikerült annyi aprópénzt összegyűjteni, mint Magyarországon.

Az aprópénzgyűjtésből befolyt összeg felét nemzetközi oktatási célokra fordítják, a másik feléből pedig hazai gyermekprogramok megvalósulását segítik, valamint elmaradott térségek óvodáinak és bölcsődéinek vásárolnak játékot.

Kapcsolódó elemek