"Ez egyértelműen a magyar gazdaságpolitikának köszönhető"
Kilenc év után először, 2013 legelején előállhat, hogy az Európai Unió visszavonja a túlzott deficiteljárást Magyarországgal szemben - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő a Kossuth Krónikában pénteken .
Dátum: 2012-06-23 12:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182072
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:01.151019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mind a konvergenciaprogram, mind a Széll Kálmán 2 Tervben szereplő makro számok meggyőzték őket arról, hogy a magyar államháztartás, a magyar költségvetés mind 2012-ben, mint 2013-ban tartható, de óriási siker azért is, mert ez az elismerés egyértelműen abba az irányba mozdítja el a folyamatokat, hogy kilenc év után először, 2013 legelején előállhat, hogy az Európai Unió visszavonja a túlzott deficiteljárást Magyarországgal szemben - mondta Giró-Szász András.
Ez egyértelműen a magyar gazdaságpolitikának és a fegyelmezett államháztartási hiány és a makro számok tartásának köszönhető - hangsúlyozta a kormányszóvivő.