Az örökkévalóság félidői
Dátum: 2012-06-23 13:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182075
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:02.141009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tamáska Péter: A nyolcvanas években a gazdasággal együtt roppant meg a magyar sport is. A megszállottan Honvéd-drukker Berecz János, a párt KB-titkára, Kádár lehetséges utóda, a rendszer keretei közti megújulásban gondolkodott: ’89 ősze őt is elsodorta.
A politikából kiszorulva kiszorult a magyar foci szálainak húzogatásából is. A spontán privatizáció aláásta az állami gondoskodás alapjait, az állam (és a szocialisták) kivonulása idején pedig nem volt olyan magántőke, amely a labdarúgásban és más sportágakban – néhány esetet kivéve – hatékonyan az állami tőke helyébe lépett volna. Végh Antal Horn Gyula elleni egyik pamfletjében azt írta, hogy nem csak a foci, az ország is taccsvonalon kívülre került. „Szinte kívül élünk korunk társadalmán. Úgy érezzük, rajtunk már se nem áll, se nem bukik.”
Az örökkévalóság félidői kiestek a kezükből.