"A hősi halottak sírjai valóban a béke követei"
Német és magyar politikusok, civilszervezetek és családtagok emlékeztek szombaton a német-magyar katonai temető létrejöttének tízedik évfordulójáról. A budaörsi megemlékezésen beszédet mondott Hende Csaba honvédelmi miniszter és Matei Ion Hoffmann, Németország budapesti nagykövete.
Dátum: 2012-06-23 17:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:04.249411, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMegbékélés a sírok felett, munka a békéért - idézte köszöntőjében Hende Csaba a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség jelmondatát. A miniszter kiemelte: ha emlékezünk, ha megadjuk a végtisztességet minden elesett katonának, akkor megszülethet a béke. "Mert a hősi halottak sírjai valóban a béke követei - a Don és a Volga partján, Budaörsön és Gyimesbükkön is." Hende Csaba hozzátette: Magyarország nagyra értékeli mind azt a segítséget, amelye a német hadisírokat gondozó szövetségtől kapott a magyar hadisírok gondozásában. "Felbecsülhetetlenül értékes munka volt ez abban az időben, amikor Magyarország a létező szocializmus diktatúrájának örökségeként nem gondoskodott hősi halottainak végtisztességéről" - mondta.\xa0\xa0\xa0\xa0 A budaörsi katonatemető a legnagyobb, ahol német és magyar katonák nyugszanak egymás mellett - utalt beszédében a budaörsi temető jelentőségére Matei Ion Hoffmann német nagykövet. Mint mondta, azok a katonák fekszenek itt, akik a Dunától keletre, illetve a fővárosban estek el, legtöbbjük 1944 vége és 1945 februárja között, több mint 14 ezer katona végső nyughelye ez, köztük hatszáz magyaré. Ünnepi megemlékezésében a nagykövet kifejtette: a közös katonai temetők és emlékhelyek mára a nemzetek közötti megbékélés, a kölcsönös tisztelet, a partnerség és a barátság kifejezésévé és jelképévé váltak. "Arra kell figyelmeztetniük az emberiséget, hogy a nacionalizmus, az önkényuralom, mások megvetése nagyon könnyen elképzelhetetlen tragédiákhoz vezethet. Az ilyen viselkedésmódok már a kezdeti stádiumban is a gyűlölet magvait hintik el, és akadályozzák a békés együttélést" -\xa0 hangsúlyozta a nagykövet.\xa0\xa0\xa0\xa0 Michael Büge, a berlini szenátus államtitkára emlékbeszédében utalt rá: jelenleg mintegy egymillió németet tartanak eltűntként nyilván, és a családok számára ma is fontos a személyes sorsok tisztázása, 2011-ben például ezer egyéni történetet sikerült megismerni.\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az államtitkár emlékeztetett rá: "az erőszak ma is mindennapos a világ számos részében, és nem szabad elfordítanunk a tekintetünket. Ez az emberségesség legfőbb parancsa". Hozzátette: ezért tartja helyesnek, hogy német katonák is részt vesznek békemisszióban. A mai ünnepi esemény alkalom az Afganisztánban elesett magyar és német katonákra való emlékezésre is, akik "országainkért és valamennyiünkért áldozták életüket" - tette hozzá Michael Büge.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Heinz Kalberer, a Német Háborús Sírokat Gondozó Népi Szövetség alelnöke arra hívta fel a figyelmet,hogy szervezetük összesen 16 katonai temetőt létesített Magyarországon, az elsők létrehozására 1987-ben került sor.
\xa0\xa0\xa0
Az ünnepi eseményen az emlékező hozzátartozók mellett számos német és magyar állami, diplomáciai, politikai és civil testület, valamint egyház képviseltette magát.']