Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Júliustól új struktúra szerint működik az egészségügy

Jövő héttől kezdődően a háziorvosok is megkapják a tájékoztatást arról, hogy területükön mely ellátási típusért melyik intézmény felel - mondta Szócska Miklós egészségügyi államtitkár vasárnap az m1 Lényeg című műsorában.


Dátum: 2012-06-25 08:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182090
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:07.760501, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tAz államtitkár kitért arra, hogy hamarosan megindulhat az onkológiai ellátórendszer fejlesztésének második része is. Kiemelte: az egészségügy újraszervezésében július elseje nem a végállapotot jelenti, hanem a kezdetet. Ezt követően az év hátralévő részében megtanulják az új rendszert, az esetleges hibákat korrigálják - mondta Szócska Miklós.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Július elsejétől új struktúra szerint működik a magyar egészségügy. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal (OTH) júniusban egy több hónapos, egyeztetésekkel kísért folyamatot lezárva hozta meg határozatait arról, hogy az egyes egészségügyi szolgáltatók július elsejétől milyen kapacitásokkal és milyen területi ellátási kötelezettséggel vesznek részt a fekvőbeteg-szakellátásban. Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) erről szóló közleményében kiemelte: a július elsején hatályba lépő új egészségügyi struktúrában oly módon határozták meg az egészségügyi szolgáltatók területi ellátási kötelezettségeit, hogy nem lesz lefedetlen térség az országban.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hozzátették: a betegeknek elsősorban továbbra is háziorvosukat kell felkeresniük, ők a beutalási rend ismeretében a megfelelő intézménybe tudják majd irányítani őket.', '']

Kapcsolódó elemek