Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kétezermilliárd forintot terelnének vissza a közkasszába

Kétezermilliárd forintot terelne vissza a kormány a közkasszába a feketegazdaságból, szakértői becslések szerint ennyi pénzt húz ki évről évre a köz zsebéből az adófizetést elkerülő illegális szféra - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.


Dátum: 2012-06-25 08:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182093
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:08.926863, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA lapnak Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium adóügyekért felelős helyettes államtitkára azt mondta: a legnagyobb arányú visszaélés a forgalmi adó megfizetése körül tapasztalható, így az utóbbi hetekben az Országgyűlés változtatott az áfaszabályokon.

\xa0\xa0\xa0\xa0

Hozzátette: a parlament nemrégiben keretek közé terelte a - feketegazdaság működéséhez elengedhetetlen - készpénzforgalmat is.', '']

Kapcsolódó elemek