Közös gázbeszerzés Békés megyében
Magyarországon mindezidáig egyedülálló az az összefogás, mellyel egy megyei önkormányzat gesztorsága mellett, több település közösen lép fel és tárgyal egy kedvezőbb árú földgázbeszerzésről. A tapasztalatok szerint a települési és megyei önkormányzatok csupán saját hivatalukra és intézményrendszerükre vonatkozó földgáz beszerzéseket bonyolítanak, további önkormányzatoknak, többcélú kistérségi társulásoknak nem biztosítanak bekapcsolódási lehetőséget.
Dátum: 2012-06-25 14:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182112
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:16.073973, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Békés Megyei Önkormányzat negyedik éve áll egy ilyen, a településekkel közös földgáz-beszerzés élére, az idén, 2012-ben 54 település, 4 kistérség és egy önálló intézmény csatlakozott a közös gázbeszerzéshez. A települések vezetői, Farkas Zoltán a Békés Megyei Közgyűlés elnöke és a nyertes gázszolgáltató a napokban írják alá a következő gázévre szóló megállapodásokat.
Az idei év egyik újdonságát jelentette az elektronikus árlejtés alkalmazása a nyílt közbeszerzési eljárás során, mellyel az eredetileg megajánlott áron sikerült még csökkenteni. A közbeszerzés három érdeklődő földgáz szolgáltató részvételével, végül a Fővárosi Gázművek Zrt. nyertességével zárult.
Az érdekek közös érvényesítésével eddig minden évben sikerült csökkenést elérni az előző évi árhoz képest. Így van ez az idén is, hiszen a konzorciumi szinten tervezett összes megtakarítás a tavalyi árhoz képest 6 százalékos csökkenést, bruttó 126 millió forintot jelent. Azok a települések, akik először csatlakoztak, ennél nagyságrendekkel jelentősebb megtakarítást érhettek el. Összesen 13,7 millió köbméter földgáz került együttesen beszerzésre, ennek értéke több mint bruttó 2,2 milliárd forint.
A Békés Megyei Önkormányzat feladatrendszere 2012. január 1-től megváltozott, de továbbra is viszi korábban felvállalt feladatait, melyeket még intézményfenntartóként koordinált.