Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk"

Az Európai Parlament elnöke, Martin Schultz vezette elnökségi bizottság pénteken tette közzé a 2012-es Európai Polgár Díj díjazottjainak névsorát. Székely János atyát több évtizedes roma pasztorációs tevékenysége miatt Gál Kinga fideszes EP-képviselő jelölte a díjra.


Dátum: 2012-06-25 14:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182116
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:17.578382, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Székely János közel húsz éve fordít kiemelt figyelmet a roma pasztorációra. Folyamatos gyakorlati és kutatói tevékenysége révén vált a magyar püspöki kar roma pasztorációs felelősévé. Észak-magyarországi szolgálata során felismerte, hogy az egyház nem elégé nyitott a cigányság felé. Ezért mottójának megfelelően - "Csak azt tudjuk szeretni, akit ismerünk" -, maga nyitott a közösség felé, hogy megismerhesse kultúrájukat. Zenével és játékkal közelített feléjük, megtanulta himnuszukat, otthonukban látogatta meg a mélyszegénységben élő cigány családokat, számos adományozó gyűjtést kezdeményezett. A roma közösség örömmel fogadta közeledését, azóta is tisztelet és szeretet veszi körül.

Az Európai Polgár Díjat harmadik ízben ítélte oda az Európai Parlament. A huszonhét tagországból idén is több mint harminc személy veheti majd át a díjat, a tagországokban szervezendő díjátadókon. A díj a kitüntetettek európai értékeket szolgáló példaértékű tevékenységének elismerése. 2011-ben Gál Kinga javaslatára Böjte Csaba ferences szerzetes került a díjazottak körébe.

Kapcsolódó elemek