Vízi járőrszolgálat indult a Római-parton
Vízirendőr-közterületfelügyelő járőrszolgálat kezdte meg működését kedden a Duna III. kerületi szakaszán, a Római-parton.
Dátum: 2012-06-26 12:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182154
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:31.684225, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szolgálat célja, hogy ellenőrizze a partszakasz vízterületét és kiszűrje a szabálytalanságokat. Bús Balázs (Fidesz-KDNP), Óbuda polgármestere sajtótájékoztatóján ismertette, hogy egyre több konfliktust okoznak a motorcsónakok, jet-skik a környéken működő 10-12 kajak-kenu egyesületnek és a szabadidős sportolóknak. A kerületvezető az intézkedéstől nagyobb biztonságot vár a partszakaszon. Kitért arra is, hogy korábban védősáv kialakítását is kezdeményezte az evezősöknek, de a végrehajtás akadozik. A polgármester jelezte, hogy felveszi a kapcsolatot a túlparti IV. és a XIII. kerülettel az esetleges együttműködés miatt.
Barnácz István, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vízi rendészeti kapitányságának megbízott vezetője arról számolt be, hogy a vízi rendészet mintegy 700 kilométernyi folyamszakasz biztonságáért felel, ugyanakkor képtelenség minden folyamkilométeren jelen lenni, figyelmeztetni a fürdőzőket, kiszűrni a szabálytalanságokat. Köszönetet mondott a kerületnek, a szolgálathoz felajánlott kishajóért és a közterület-felügyelet részvételéért. Célként jelölte meg, hogy a "klasszikus négyes", vagyis a fürdőzők, horgászok, evezősök és kisgéphajók "egymás mellett élhessenek" a nemzetközi nagyhajóforgalom mellett. Kiemelte, hogy a kompromisszum a tragédiák elkerülése miatt is fontos, utalva arra, hogy hétfőn találták meg az idei szezon huszonegyedik vízbe fulladt áldozatát.
Berényi Attila, Óbuda-Békásmegyer Közterület-felügyeletének igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a közös járőrszolgálat célja elsősorban a megelőzés, a sportolók védelme, emellett pedig óvják a víz tisztaságát, és megakadályozzák az engedély nélküli parti létesítmények kihelyezését.
Storcz Botond, a magyar kajakválogatott szövetségi kapitánya elmondta, hogy az érintett partszakaszt mintegy 2-3000 versenysportoló és szabadidős sportoló használja, a járőrszolgálati kezdeményezést az "ideális felé vezető útnak" nevezve. Megerősítette, hogy a motoros járművekkel közlekedők sokszor jogosulatlanul, nem a szabályok szerint használták a Dunát, és reményének adott hangot, hogy ez a járőrszolgálat jelenlétével visszaszorul.