KIM: alaptalanul tiltakozik az UNICEF magyar bizottsága
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) szerint az új büntető törvénykönyv (Btk.) büntethetőségi korhatárra vonatkozó része teljes összhangban van az ENSZ gyermekjogi egyezményével, ezért alaptalan az UNICEF magyar bizottságának tiltakozása.
Dátum: 2012-06-26 16:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:35.977441, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyezmény nem határoz meg konkrét büntethetőségi korhatárt, azt az egyes államok maguk határozhatják meg - áll a tárcának az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében. A KIM felhívta a figyelmet arra, hogy a büntethetőség alsó korhatára általános szabály szerint nem változik, a 14. életév marad. A szabályozás azonban kivételesen súlyos bűncselekmény elkövetése esetén, rendkívül korlátozottan megengedi a büntethetőségi korhatár 14 évről 12 évre csökkentését.
Ilyen kivételesen súlyos eset a kiskorúak, gyermekek által elkövetett emberölés, halált okozó testi sértés, és a parlamenti vita következtében a rablás, kifosztás is ebbe a sorba került. Ez esetekben is csak akkor, ha az elkövető a szükséges belátási képességgel rendelkezik - írták.
A tárca szerint több európai országban van a magyarnál alacsonyabb büntethetőségi korhatár, ezekre az új Btk. kodifikálása során "messzemenően figyelemmel volt a törvényalkotó". "A magyar büntethetőségi korhatár megállapítása tehát - ellentétben az UNICEF magyar bizottsága által állítottakkal - egyáltalán nem számít kirívónak és a gyermekjogi egyezményben foglaltakkal ellentétesnek" - írták.
Rámutattak, az új Btk. alapján azzal szemben, aki a bűncselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét nem töltötte be, csak intézkedés alkalmazható, szabadságvesztés vagy egyéb büntetés kiszabására tehát nem lesz lehetőség, kizárólag intézkedésre.
A KIM kitért arra, hogy az új szabályozásnak köszönhetően a gyermekek büntetőjogi védelme sokkal erősebb lesz: egyebek mellett külön tényállás lesz a gyermekprostitúció kihasználása, a gyermekek elleni bűncselekmények elkövetőit el lehet tiltani minden olyan foglalkozástól, továbbá tevékenységtől, amelyek gyermekek, fiatalok felügyeletével, gondozásával, nevelésével függ össze. A kiskorú érzelmi fejlődésének veszélyeztetése is bűncselekmény lesz.