Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Folytatódó áradások Ázsiában

Súlyos áradások pusztítanak Ázsia déli részében: pénteki adatok szerint a térségben június eleje óta összesen 408-an haltak meg emiatt, az otthonukat elhagyni kényszerültek száma pedig meghaladja az egymilliót.


Dátum: 2003-07-11 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12589
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:34.783837, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


India északkeleti részében kétezer falu került víz alá, mert az egyébként is ingatag földgátakat több nagy folyó mentén elmosta a monszuneső. Újdelhi környéke néhány napja még a száraz hőségtől szenvedett, de az elmúlt 24 órában 12 centiméter eső hullott; ennek következtében fák dőltek ki, és elektromos rövidzárlatok is keletkeztek. Asszám állam körzetében egymillió ember otthona vált részben vagy teljesen lakhatatlanná a víz- és iszapáradat miatt - jelentette az AP hírügynökség.

Indiában, Nepálban és Bangladesben június közepe, a monszuneső kezdete óta 208-an haltak meg, a katasztrófa hárommillió embert közvetlenül érint. Indiában a hadsereg is segít a mentésben, a károk elhárításában, illetve a helyreállításban.

Kelet-Kínában pénteki közlés szerint a halálos áldozatok száma elérte a 200-at; több mint egymillió embert sújt közvetlenül az esőzés. Csak a mezőgazdasági károk összege mintegy másfél milliárd dollárra rúg. Több folyó vízszintje rekordot döntött.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek