Már 370 ezren küldték vissza a konzultációs kérdőívet
Eddig mintegy 368 ezren küldték vissza a nemzeti konzultációs kérdőívet a kormánynak – tudta meg a Blikk.
Dátum: 2012-06-27 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:43.964934, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
['\n\t\t\n\t\tMint ismert, Orbán Viktor miniszterelnök május 25-én, az MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorának adott interjújában jelentette be, hogy a kormány ezúttal gazdasági ügyekben, elsősorban a munkahelyteremtéssel összefüggő kérdésekben kéri ki az emberek véleményét.', 'A részletekről Szijjártó Péter május 30-ai sajtótájékoztatóján elmondta, hogy május 29-én az első 100 ezer ember megkapta a kérdőívet, június 24-ig pedig mindenkihez meg fog érkezni. A kormány arra kéri a polgárokat, hogy augusztus 20-ig juttassák vissza a kitöltött dokumentumokat – tette hozzá.', 'A 16 kérdés között szerepel például az, hogy a kisvállalkozásoknak biztosítsák-e az átalányadózás lehetőségét, legyen-e adómentes a nyugdíjas korú dolgozók bére, a gyermekes családok igénybe vehessék-e\xa0 a szociálpolitikai (szocpol) támogatást új autó vásárlásához, illetve szükség van-e szabadvállalkozási zónákra. Vonatkozik kérdés a méltányos közteherviselésre, a nők munkába állásának támogatására, a minimálbér-emelésre, az új munkahelyeket teremtő cégek adókedvezményére, a fiatalok elhelyezkedésére, a monopolhelyzetben lévő nagyvállalatok állami visszaszorítására, a közműcégek tulajdonlására, a cafeteria készpénzben történő kifizetésére, és a luxuscikkek magasabb, a létfenntartáshoz szükséges termékek alacsonyabb áfájára.', 'A gazdasági konzultáció kérdőíveire adott válaszok feldolgozására és az eredmények összesítésére a kabinet a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalát (KEK KH) jelölte ki.
']