Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Vízkelety Mariannt a KSH elnökhelyettesi tisztségére kérte fel a miniszterelnök

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közigazgatási államtitkárát, Vízkelety Mariannt kérte fel a miniszterelnök arra, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnökhelyetteseként készítse elő az új európai normáknak megfelelő KSH-törvény kidolgozását - közölte Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán az MTI-vel.


Dátum: 2012-06-27 11:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182191
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:45.220584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tA közleményben emlékeztet, hogy az Európai Statisztikai Rendszer működésének alapelveit tartalmazó gyakorlati kódexet a közelmúltban módosította az Európai Statisztikai Rendszer Bizottsága, az Európai Bizottság pedig áprilisban javaslatot nyújtott be a Tanácsnak és az Európai Parlamentnek az európai statisztika működését szabályozó rendelet módosításáról.

\xa0\xa0\xa0

A közlemény szerint mindkét szabályrendszer megkívánja a tagországok nemzeti statisztikai hivatalai szakmai és intézményi függetlenségének megerősítését a közvélemény és a piacok európai statisztikákba vetett bizalmának fokozása érdekében.', 'Az új európai szabályok szerint biztosítani kell a nemzeti statisztikai hivataloknak a hivatalos statisztikát érintő országon belüli koordináló szerepét, továbbá a különböző adminisztratív vagy hatósági nyilvántartások statisztikai célra történő felhasználásának általánossá tételét.

\xa0\xa0\xa0

A közleményben hangsúlyozzák: a kormány ezeket az új uniós követelményeket a hazai jogrendszerben is érvényesíteni kívánja a KSH függetlenségét megerősítő törvény útján. A jelenleg hatályos szabályozás a KSH szakmai függetlenségét írja elő, amely a gyakorlatban eddig is megvalósult. Az új európai követelmények azonban a nemzeti statisztikai hivatalok számára a korábbiaknál több jogosítványt biztosító szabályozást igényelnek - teszik hozzá.

']

Kapcsolódó elemek