Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tisztességes pályázattal, tisztességes munkáért!

Noha meggyőződésem, hogy a Nemzeti Vidékstratégia alapján helyes döntés volt a pályázat beadása, nyilvánvaló volt, hogy mindez politikai támadásokra adhat lehetőséget - olvasható Győrffy Balázs fideszes parlamenti képviselő és nemesgörzsönyi polgármester közleményében.


Dátum: 2012-06-27 18:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182216
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:53.703357, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tCsaládomat méltatlan, alpári támadás érte a közelmúltban, amit politikusként akár természetesnek is vehetnék, de mégsem tudom kézlegyintéssel elintézni a dolgot, hisz hiába becsületes az ember, annak is kell látszania. Mindenféle magyarázkodás helyett az alábbiakban szigorú tényekkel kívánom cáfolni a sajtóban megjelent, a családomat és engem érintő rágalmakat – fogalmaz közleményében Győrffy Balázs.', 'Mint írja, édesapja 1993 óta őstermelő, azóta szerény mértékben, de folyamatosan végzett szántóföldi növénytermesztést és tartott sertéseket. „Jómagam ebben az időben éppen befejeztem általános iskolai tanulmányaimat, vagyis vélelmezhetően nem a mostani munkám motiválta őt, hogy korábbi munkahelye után (Kinizsi Pál MGTSZ) önállóan is megpróbálkozzon a gazdálkodással. Való igaz, hogy 1990-ben rokkantnyugdíjas lett, hisz nyilvánvalóvá vált súlyos szembetegsége, ami sajnos előre vetítette, hogy látását folyamatosan el fogja veszíteni, ezért a sajtó vadászbalesetről szóló beszámolói is alaptalanok” - hívja fel a figyelmet a politikus.

\xa0

2011 őszén az NFA által kiírásra került egy 9,6 hektár nagyságú szántó a képviselő édesanyjának szülőfalujában, a szomszéd községben, egy, a család tulajdonában és használatában lévő területtől alig pár száz méterre. „Édesapám, aki jelenleg 55 éves, lehetőséget látott a gazdaság fejlesztésére. Tehette ezt bátran, hisz nagybátyám, az Ő testvérbátyja a múlt évben lett nyugdíjas, akire – csakúgy, mint egész családjára – sok mindenben számíthat” – hangsúlyozza.', 'A sertésállomány bővítésének lehetősége mind infrastruktúra, mind humán erőforrás vonatkozásában adott volt. Győrffy Balázs közleményében kiemeli, meggyőződése, hogy a Nemzeti Vidékstratégia alapján helyes döntés volt a pályázat beadása, de nyilvánvaló volt, hogy mindez politikai támadásokra adhat lehetőséget.', '"Mindezt mérlegelve került a pályázat benyújtásra, de – kérésemnek megfelelően – nem a minimális követelményeknek való megfelelés volt a cél. Az anyagot egy pályázatíró cég készítette, mégpedig az előírt állattartási kötelezettség feletti vállalással" – fogalmaz.', 'Mint írja, azt szeretné, ha mindez nem csak „pusztába kiáltott szó lenne”, ezért édesapjával egyeztetve, a beadott pályázatot – vállalva annak minden jogi, erkölcsi és politikai következményét – nyilvánosságra hozzák.', '„Közleményemmel és a pályázati anyag nyilvánosságra hozatalával egy időben nyílt levelet is írtam Kozák Dánielnek, a Blikk újságírójának, aki az elmúlt napokban minden szakmaiságot és újságírói etikát nélkülözve, édesapámat az egészségi állapota miatt „a gazdálkodásra alkalmatlannak” tartva, jegyezte cikkeit, amely rágalmakat ezúttal is visszautasítok” - hangsúlyozza a fideszes képviselő.

\xa0

A\xa0http://mno.hu/?block=mno_video_popup¶m=media_id=55785\xa0 linkre kattintva megtekinthető a Hír TV mezőgazdasági magazinműsorának a Sorolónak egy korábbi (2008-as) riportját tekinthetik meg, „amely az édesapámról és nem egy „gazdálkodásra alkalmatlan” emberről szól” – hívja fel a figyelmet a műsorban elhangzottakra a politikus.']

Kapcsolódó elemek