Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Martonyi kitüntetést adott át Bernd Posseltnek

A Magyar Érdemrend Középkeresztjét nyújtotta át Bernd Posselt európai parlamenti (EP) képviselőnek Martonyi János külügyminiszter szerdán - tájékoztatta a Külügyminisztérium sajtófőosztálya az MTI-t.


Dátum: 2012-06-28 09:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182223
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:04:56.236235, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A keresztényszociális politikus, a Szudétanémet Szövetség szóvivője, a Németországi Páneurópa Unió elnöke a Magyarország és Németország közötti sokoldalú és baráti kapcsolatok előmozdításáért, valamint az európai kisebbségek érdekeinek képviseletéért kifejtett tevékenységének elismeréseként részesült a kitüntetésben. Köszöntőjében Martonyi János hangsúlyozta: Posselt politikusként, európaiként, németként és bajorként sokat tett a magyar-német kapcsolatok fejlesztéséért.

A külügyminiszter az MTI-hez eljuttatott tájékoztatás szerint azt mondta, a néppárti európai parlamenti képviselő mélyen elkötelezett híve az európai egységnek és a szorosabb integrációnak, s ennek a jelenlegi válság idején különösen nagy a jelentősége.

A kitüntetést megköszönve Bernd Posselt elismerését fejezte ki azért, amit Magyarország mind a német, mind pedig az európai egységért tett. Felidézte, hogy első közéleti tevékenysége az 1956-os forradalom 20. évfordulója alkalmából Münchenben rendezett megemlékezés előkészítése volt. Szólt arról is, hogy Habsburg Ottó munkatársaként részt vehetett a páneurópai piknik megszervezésében.

Kitért arra: az európai integráció húsz évvel ezelőtt közömbösen tekintett az őshonos nemzeti kisebbségi jogokra, mára azonban komoly előrelépés látszik, és - mint mondta - ebben jelentős szerepet játszott és játszik a magyar külpolitika.

A közelmúltban Magyarországot ért támadásokról szólva megjegyezte, "azok minden alapot nélkülöznek", és úgy fogalmazott, hogy a keresztény értékrend alaptörvényi megjelenítésével Magyarország érdemben járult hozzá az európai értékrend erősítéséhez - olvasható a tárca tájékoztatójában.

Kapcsolódó elemek