Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elfogadták a magyar néppárti frakció módosító indítványát

Elfogadták az Európai Néppárt EP-frakciójához delegált fideszes és MDF-es megfigyelők azon módosító indítványát, hogy a tagjelölt országok teljes joggal és teljes mértékben vehessenek részt a konvent azon ülésén, ahol az alkotmányt elfogadják - mondta Szájer József, a néppárti frakció vezetője az Ékes József MDF-es megfigyelővel, frakcióvezető-helyettessel tartott közös budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2003-07-11 13:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12593
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:35.992658, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ez év májustól vesznek részt magyar képviselők az Európai Parlament munkájában, ahol a szavazás kivételével a többi európai képviselőhöz hasonlóan dolgoznak. A munka intenzitását tekintve nincs különbség abban a tevékenységben, amit most végeznek, és a jövőben végezni fognak azok, akik bekerülnek a parlamentbe - jelentette ki Szájer józsef.

A néppárti frakció vezetője elmondta: a legaktívabb képviselők közé tartoznak, a frakció három MDF-es és kilenc fideszes képviselőjével.

A magyar néppárti képviselők részéről egyik fontos feladat, hogy minden területre amely magyar érdekeket érint odafigyeljenek. Különböző fórumokon, a frakción belül és a bizottsági üléseken mintegy 30 felszólalást regisztráltak és tucatnyi módosítóindítványt nyújtottak be.

Diplomáciai tevékenységet folytatnak az Európai Parlamenten belül, együttműködési megállapodást kötöttek a német kereszténydemokrata pártokkal, a CDU-val és a CSU-val. Szintén felvették a kapcsolatot az Osztrák Néppárt képviselőivel és a Forza Italia képviselőivel is együttműködés van kialakulóban.

Az együttműködés egyik eredménye a nemzeti kisebbségekre vonatkozó kérdések felvetése. Megvan az esélye annak, hogy a kisebbségekre vonatkozó javaslatokat elfogadják az Európai Unión belül, mindez a kormány ügyességén múlik, amihez a háttérfeltételeket szeretnék biztosítani - mondta Szájer József.

Egység a különbözőségben

Tegnap fejezte be munkáját az Európai Unió munkájával foglalkozó konvent, amelynek az értékelése egyik fontos feladata volt az elmúlt hónapban az Európa Parlamentnek.

Javasolták az Európai Néppártnak, hogy a 2004-ben felálló új parlamenti bizottsági strukturában jöjjön létre egy önálló emberjogi bizottság, ami a kisebbségi kérdésekkel foglalkozik. Egy déltiroli képviselővel való együttműködés eredményeként született meg az aa kisebbségi nyelvekre vonatkozó javaslat, amit elfogadtak a kulturális bizottságban. Ezt a jövő félévben tárgyalja az Európai Parlament plenáris ülése - mondta Szájer József. A politikus felhívta a figyelmet, hogy az európai alktomány új mottója: "Egység a különbözőségben" - ennek jegyében született ez az előterjesztés is.

Surján Lászlót, a költségvetési bizottságba delegált képviselőt meghívták, hogy mint a csatlakozó országok aktív megfigyelője, részt vegyen az Európai Parlament (EP) költségvetési bizottságának küldöttségében, amely egy hét múlva Brüsszelben megbeszélést folytat az unió pénzügyminisztereinek tanácsával.

- A 24 magyar európai parlamenti képviselőnek széles összhangot kell teremtenie egymással a célok elérése érdekében - tette hozzá az Európai Néppárt EP-frakciójához delegált fideszes és MDF-es megfigyelők vezetője.

A 24 képviselő létrehozta a magyar nemzeti csoportot, amelybe megfigyelőként két határon túli szlovák képviselőt is meghívták.

Szájer József a Fidesz és az MDF 12 tagú közös frakciójának munkáját kiválónak és példaértékűnek nevezte.

A jövőt meghatározó lépés volt az unió alkotmánytervezetének elfogadása - közölte Ékes József MDF-es megfigyelő.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek