Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Igazságosabb lesz a magyar iskolarendszer"

Az iskolarendszer igazságosabbá válását várja a kormány a köznevelési fenntartói feladatok állami kézbe kerülésétől - emelte ki Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár csütörtökön Budapesten, a kormányszóvivői tájékoztatón, jelezve: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd.


Dátum: 2012-06-28 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182238
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:01.729484, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kereszténydemokrata politikus felidézte, hogy a köznevelési feladatellátás - az óvodák kivételével - 2013. január 1-jétől kerül állami kézbe. Ezt követően az államhoz tartozik a pedagógusok és a nevelő-oktató munkát közvetlenül segítők munkáltatói joga, a foglalkoztatásukkal kapcsolatos bérfinanszírozás, valamint a taneszköz-ellátás támogatása. Hangsúlyozta: nem az iskolák államosításáról van szó. Az átalakítás csaknem háromezer intézményt, 1,2 millió diákot és 120 ezer pedagógust érint.

Hoffmann Rózsa kiemelte: főszabályként a háromezer lélekszámúnál kisebb települések iskoláinak működtetése lesz automatikusan az állam kötelessége, ám, ha az önkormányzat a bevételeiből azt képes finanszírozni, s erről nyilatkozik, átveheti a feladatot.

A háromezernél magasabb lélekszámú falvak, városok is nyilatkozhatnak arról, hogy tudják-e fedezni a vagyonnal együtt járó kiadásokat. Ha nem, a központi költségvetés ebben az esetben is átvállalja a terheket.

Az oktatási államtitkár hangsúlyozta: az iskola az állami fenntartás mellett is a helyi közösségé marad. Az önkormányzatok tulajdonosai maradnak a közneveléshez kapcsolódó ingó és ingatlanvagyonnak, és finanszírozzák a vagyon működtetéséhez kötődő munkavállalók, alkalmazottak bérét, juttatásait - fejtette ki.

Hoffmann Rózsa közölte: az állami fenntartást a nyáron létrejövő intézményfenntartó központ koordinálja majd, amely a tervek szerint Klebelsberg Kuno egykori kultuszminiszter nevét viseli majd. A központnak a kétszáz járásban tankerületei lesznek.

Kérdésre válaszolva elmondta: a központ létrehozása több száz millió forintos költséggel jár, de ez megtérül a későbbiekben, és ezt követően további többletforrásokra már nem lesz szükség. Hozzátette: az önkormányzatoknál jelenleg mintegy kétezren, a megyei központoknál pedig közel ezren foglalkoznak oktatásirányítási kérdésekkel, ők átkerülnek a járási hivatalokhoz.

Hoffmann Rózsa hangsúlyozta: mindent elkövetnek annak érdekében, hogy a fenntartóváltás a gyermekek, pedagógusok számára a mindennapokban ne okozzon fennakadást.

Kapcsolódó elemek