L. Simon: Cselovszki Zoltán lesz a KÖH új elnöke
Cselovszki Zoltán építész váltja július 1-jétől a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) élén a posztról lemondott Tamási Juditot - jelentette be L. Simon László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára egy csütörtöki perkátai útátadási ünnepségen.
Dátum: 2012-06-28 13:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182246
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:04.677708, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter egy kipróbált szakembert talált a posztra, aki jelenleg a fővárosi V. kerület főépítésze.
Cselovszki Zoltán 2000 és 2002 között már vezette a KÖH-öt, illetve az elődjének számító Országos Műemlékvédelmi Hivatalt.