Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Emelkedik a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak életjáradéka

Csaknem 80 ezer forintra emelkedhet a szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak havi életjáradéka - derül ki a kormány honlapjára csütörtökön felkerült rendelettervezetből.

Dátum: 2012-06-28 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:10.914545, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény szerint - az ott meghatározott szabadságelvonás elszenvedése esetén - a kárpótlásra jogosultat választásától függően havi életjáradék vagy kárpótlási jegy formájában megállapított kárpótlás illeti meg. Az életjáradék értékének megőrzése érdekében a kormány az életjáradék számításához szükséges alapösszeget évek óta a nyugdíjemeléssel megegyezően megemeli - olvasható a tervezet szakmai indoklásában.

Ennek fényében tavaly tavasszal a 2011. évi nyugdíjemelés mértékével, 75.994 forintra emelkedett az életjáradék. A mostani tervezet alapján az érintettek életjáradékát január elsejéig visszamenőlegesen 4,2 százalékkal, havi 79.185 forintra emelnék. A kárpótlás folyósított és megemelt összege közötti különbözet kifizetésének végső dátumára szeptember 30-át jelölték meg.

A tervezethez csatolt hatásvizsgálati lapból kiderül: ilyen havi kárpótlási életjáradékra jelenleg 13.508-an jogosultak. Így az életjáradék alapösszege emelésének éves költségkihatása – a folyósítás költségeitől eltekintve – 2,3 milliárd forintra kalkulálható. Ennek a javaslatnak közigazgatási egyeztetése még folyamatban van, vagyis a minisztériumok közötti egyeztetés során az előterjesztés koncepcionális kérdései is jelentősen módosulhatnak - jelzi a tervezet előterjesztője.

Kapcsolódó elemek