Elismeréseket adtak át a közszolgálati tisztviselők napján
Elismeréseket adott át a közszolgálati tisztviselők napja alkalmából Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára csütörtökön Budapesten.
Dátum: 2012-06-28 17:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182264
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:11.293965, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az államtitkár ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy a közszolgálatot az értelmezi jól, aki a munkáját felkészülten, megbízhatóan és észrevétlenül tudja elvégezni. Ehhez biztosított a megfelelő szakemberképzés - tette hozzá, utalva a közszolgálati egyetem felállítására.
Tállai András felszólalásában értékelte az elmúlt egy év munkáját, amelynek eredménye a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem átalakítása. A közfoglalkoztatás beindításával idén több mint 200 ezer ember kap munkát - hangsúlyozta. Az államtitkár szólt az önkormányzati rendszer átalakításáról is. Elmondta: új törvény született, amely az alapértékek megőrzése mellett az állam és az önkormányzatok új feladatmegosztását is szabályozza, miközben működésükhöz biztos gazdasági feltételeket teremt.
Július elseje a közszolgálati tisztviselők napja. Húsz évvel ezelőtt ezen a napon lépett hatályba az első köztisztviselői törvény. Az ünnepségen átadták az Orbán Viktor miniszterelnök által adományozott címzetes főjegyzői címeket. A Belügyminisztérium és a tárcához tartozó intézmények több munkatársát kitüntetéssel és emléktárggyal jutalmazták. Az ünnepségen Kontrát Károly parlamenti államtitkár mondott pohárköszöntőt.