A kormány támogatja a termelői szerveződések megerősödését
A termelői együttműködések és szövetkezetek megerősítését egyaránt szorgalmazza az Európai Unió új Közös Agrárpolitikája, valamint a Nemzeti Vidékstratégia.
Dátum: 2012-06-29 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:14.807713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) csütörtöki tájékoztatása szerint ezt hangsúlyozta az agrárgazdaságért felelős államtitkár a Nemzetközi Szövetkezeti Nap alkalmából rendezett tanácskozáson. A közlemény szerint Czerván György kiemelte: a kormány a nemzeti támogatások mellett az Európai Unió forrásaival is ösztönzi a termelői szerveződések megalakulását, térnyerését, a kistermelők összefogását.
A VM a zöldség-gyümölcs termelői csoportok beruházásához nyújtott nemzeti támogatást a korábbi 5 százalékról 25 százalékra emelte. A forrás 2010-ben mintegy 1,3 milliárd forint volt, 2011-ben több mint 1,6 milliárd forintra nőtt. Magyarország uniós csatlakozása óta az elismert termelői együttműködések létrehozásukhoz és működésükhöz támogatást kaptak a vidékfejlesztési forrásokból. Az 5 éves támogatás lehetőségével eddig mintegy 250 szervezet élt, amelyekben több mint 20 ezer termelő tevékenykedik - közölte a tárca.