Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EMMI: hazánknak hatékony egészségügyi ellátórendszer kell

Az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága különösen fontosnak tartja, hogy díjazza és értékelje azok teljesítményét, akik még ebben a rendkívül nehéz anyagi helyzetben is aktívan tesznek Magyarország egészségügyéért, és azért, hogy a betegek a lehető legjobb ellátáshoz juthassanak - olvasható az Emberi Erőforrások Minisztériumának Semmelweis-napi közleményében.


Dátum: 2012-06-29 11:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182285
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:19.529149, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Semmelweis Ignác születésének évfordulója hosszú évek óta hagyományosan az egészségügyben áldozatos és elengedhetetlen munkát vállalók napja. Idén sincsen ez másképp – olvasható a közleményben.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma e különleges nap alkalmából kitüntetéseket adományozott az egészségügy területén végzett kiemelkedő munka elismeréseként. A rendezvényen részt vett Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter, Dr. Réthelyi Miklós volt nemzetierőforrás-miniszter, Dr. Kovács József, az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának elnöke, Dr. Jávor András közigazgatási államtitkár, Dr. Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár és Dr. Páva Hanna helyettes államtitkár.

Mint írják, az EMMI Egészségügyért Felelős Államtitkársága különösen fontosnak tartja, hogy díjazza és értékelje azok teljesítményét, akik még ebben a rendkívül nehéz anyagi helyzetben is aktívan tesznek Magyarország egészségügyéért, és azért, hogy a betegek a lehető legjobb ellátáshoz juthassanak.

Világosan látható, hogy Magyarországnak egy, a jelenleginél jóval hatékonyabban működő egészségügyi ellátórendszerre van szüksége, ahol a minőségi szolgáltatásokhoz, betegségétől és anyagi helyzetétől függetlenül, egyforma eséllyel fér hozzá az ország valamennyi polgára. Az ünnepségen díjazottak szakmai tudásukkal segítik a betegellátás optimálisabbá és fenntarthatóbbá tételéhez – olvasható a dokumentumban.

Az egészségügyi kormányzat fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy célkitűzéseinek megfelelően az idei évben kitüntetett figyelmet kapott a magzati élet biztonságát, az élveszületéseket és a koraszülöttek életbenmaradási esélyeit elősegítő tudományos munka – zárul a közlemény.

Kapcsolódó elemek