Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az egészségügyben jelentős átalakításokat kell végrehajtani

Az emberi erőforrások minisztere szerint olyan időket élünk, amikor az egészségügyben jelentős átalakításokat kell végrehajtani, s az ilyen léptékű változások általában erős ellenállásba ütköznek, így volt ez annak idején a fertőtlenítés bevezetésekor is.


Dátum: 2012-06-29 12:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=182293
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 15:05:22.685505, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


['\n\t\t\n\t\tBalog Zoltán erről pénteken, a Semmelweis Ignác születésének 194. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen beszélt, ahol egészségügyi dolgozóknak adott át elismeréseket. A miniszter azt mondta: az, hogy ma kitüntetéseket nyújthatnak át, azt jelenti, hogy bármilyen nehéz helyzetben vannak, mégis vannak olyan emberek, akik helytállnak. A miniszter kiemelte: fenntartható, magas színvonalú és igazságos egészségügyi ellátást alakítanak ki. Ennek keretében újra kell építeni a rendszert a megelőzéstől a speciális ellátásokig, a finanszírozástól a mentésig, a gyógyszerellátástól az egészségnevelésig.

\xa0\xa0\xa0

Szócska Miklós egészségügyi államtitkár szintén hangsúlyozta: az ágazatban dolgozók kitartása és hitvallása is közrejátszott abban, hogy a külső körülmények ellenére megőrizték az egészségügy működőképességét. Mindeközben eljutottak odáig, hogy bért emeljenek - hangsúlyozta, hozzátéve, ennek már a bérszámfejtése zajlik.

\xa0\xa0\xa0

Az Országgyűlés 2011-ben nyilvánította július elsejét az egészségügyi dolgozók ünnepnapjává. Július elsején, a Semmelweis-napon lép életbe az egészségügyi ellátás új rendszere. Az államtitkár elmondta: a következő időszakban kemény munka vár rájuk, hogy minél hamarabb megértessék, megtanulják az új rendszert. Ennek érdekében Szócska Miklós a jövő héten útnak indul, hogy országszerte személyesen is meggyőződjön arról, minden rendben van-e, teljesülnek-e az új rendszer működéséhez szükséges feltételek.\xa0\xa0\xa0\xa0 Szócska Miklós elmondta: az országot járva hallotta a panaszokat, de azt is látta, hogy komoly építkezés is van az országban. Több tucat intézmény újul meg, ellátási területeket fejlesztenek, céltudatosan szerveznek.\xa0\xa0\xa0\xa0', 'Az államtitkárság nem csupán az egészségügyi rendszerre, illetve a benne dolgozókra koncentrál, hanem arra is kiemelt figyelmet fordít, hogy minél hamarabb kialakuljon egy egészségre koncentráló kultúra - szögezte le Szócska Miklós. Mint megjegyezte, már zajlanak az egyeztetések arról, hogy az iskolai oktatásban is téma legyen az egészség fontossága.']

['\nJogszabály készül, hogy 18 éven aluliaknak ne adhassanak el energiaitalt', 'A kormány megkezdte annak a jogszabálynak az előkészítését, amely megtiltaná, hogy 18 éven aluliaknak energiaitalt adjanak el. Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter a jobbikos Baráth Zsolt írásbeli kérdésére válaszul közölte: nemzetközi - dán, német, francia és norvég - mintát követnek a tilalom előkészítésekor. Az ellenzéki politikus arról érdeklődött, támogatja-e a kormány az energiaital-fogyasztást.

\xa0\xa0\xa0

A parlamenti honlapon olvasható válaszában a miniszter erre nemmel válaszolt, és tudatta: a kabinet célja az egészségtelen élelmiszerek árusításának korlátozása, ezt szolgálta a chipsadóként ismert népegészségügyi termékadó is, amellyel egyebek mellett a jelentős koffeintartalmú, illetve metil-xantint és taurint tartalmazó energiaitalok fogyasztását kívánták visszaszorítani, elsősorban az iskolás gyermekek, serdülők és fiatal felnőttek körében. A 18 éven aluliaknál árusítási tilalmat hozó jogszabályi korlátozás Balog Zoltán szerint - az Országos Tisztifőorvosi Hivatal energiaital-túladagolásokról beszámoló országos felmérésén túl - azért is indokolt, mert az energiaitalokról mint komplex élelmiszerekről nem készült tudományos értékelés, ezért fogyasztásuk biztonságos szintje nem állapítható meg, az összetevők kölcsönhatása nem ismert, különösen a gyermekeknél és más veszélyeztetett csoportokban. Szintén nem ismert az alkohol, egyes gyógyszerek és az energiaitalok kölcsönhatása - tette hozzá. A jobbikos képviselő felvetésére Balog Zoltán azt is tudatta: az előkészületben lévő népegészségügyi kampányban az energiaitalok fogyasztásával járó kockázatokra is felhívják majd a fiatalok figyelmét.']

Kapcsolódó elemek