Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szolnok megyében csalódtak a kárenyhítő intézkedésekben

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei gazdálkodók csalódottan fogadták a kormány döntését az aszály okozta károk enyhítéséről kárenyhítő - mondta el az MTI-nek pénteken Papp László a megyei agrárkamara titkára a szervezethez beérkezett első vélemények alapján. Kifejtette: "a példásan gyors döntés alapján megszületett 60 milliárd forint értékű csomagból a kormány mindössze 10 milliárd forintot szán közvetlenül kárenyhítésre".


Dátum: 2003-07-11 15:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=12599
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:31:37.760181, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Megjegyezte, hogy tavaly ugyanerre a célra 19 milliárd forintot fordítottak. "A hektáronkénti 3000 forint tüneti kezelés kevés a gondok enyhítésére, és biztonságos működést valamint a túlélést sem segíti elő" - fogalmazott a titkár.

Papp László szerint a kormányzati intézkedés azért is növeli a csalódottságot, mert a szaktárca vezetője a hét elején éppen Szolnok megyében járt, és a látottak alapján úgy ítélte meg, az Alföld közepén kataszrófahelyzetet idézett elő a példátlan szárazság. A kamara titkára emlékeztetett arra, hogy felmérésük szerint a megyében 5,5-6 milliárd forint tehető a nyári betakarítású növények körében az aszály miatti árbevétel- és jövedelem-kiesés. Papp László elmondta azt is, hogy a 400 termelőt, köztük döntően társas szervezeteket képviselő kamarához folyamatosan érkeznek a vélemények a gazdáktól több esetben nem éppen szalonképes formában.

"Abban még reménykednek, hogy a kormány döntés után a szakminisztériumban a feltételeket úgy alakítják ki, hogy a legelesettebbek megkülönböztetett segítségben részesüljenek" - fogalmazott. Mint hozzáfűzte, ennek érdekében minden lehetőséget kihasználva lobbiznak majd az illetékeseknél.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek